Ki kicsoda Kassától-Prágáig?
A csehszlovákiai iskolarendszer áttekintése 15
16 1945 májusában a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete értelmében elbocsátották az állami alkalmazottakat (a tanítókat). E három intézkedés szorításában a csehszlovákiai magyar iskolák megszűntek létezni. Változás az 1948-as iskolatörvény - amely az 1953. évihez hasonlóan még nem említette a nemzeti kisebbségeket - megjelenését követően egy 1949-es bizalmas párthatározat következtében állt be, s 1949 tavaszától fokozatosan ismét megnyíltak a magyar tannyelvű iskolák. Először az 1960-as iskolatörvény rendelkezett arról, hogy az iskolákban magyar nyelvű oktatás is folyhat (9 ). Ezt a jogot az 1984-es iskolatörvény is megerősítette^ ' noha a törvény elfogadása előtt a hatalom kísérletet tett a csorbítására, s csak a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság, a CSEMADOK és a tiltakozó szülők állhatatosságának volt köszönhető, hogy szándéka nem sikerült. A magyar iskolák megnyitásakor a pedagógusképzés a mélypontról indult. A csaknem teljes tanítóhiány miatt 1950-ben Pozsonyban hathetes gyorstanfolyamot szerveztek, és megnyitották a pedagógiai gimnáziumot, amelyet 1952-ben Komáromban, 1953-ban Rozsnyón, Léván és Losoncon továbbiak követtek. 1953-ban az akkori iskolatörvény értelmében ezek pedagógiai iskolákká alakultak át, majd 1960-ban megszűntek, s a tanítóképzés a főiskola, az óvónők képzése a pedagógiai szakközépiskolákba került át. A magasabb szintű képzést 1951/53-ban a pozsonyi Komenský Egyetem Pedagógiai és Bölcsészettudományi Kara, 1953/59-ben a Pedagógiai Főiskola és a Felsőbb Pedagógiai Iskola, 1959-től a nyitrai önálló Pedagógiai Kar magyar tagozata nyújtotta. 1980/85-ben Nyitrán szünetelt az alapiskola 6-8. osztálya számára való pedagógusképzés. A szlovákiai magyar alapiskolák számbeli alakulása 1949/90-ben ellentmondásos. 1949/70ben az 1957-ben elért legmagasabb szám enyhén csökkent, az 1970-es évek első felében az országos méretben alkalmazott, de a nemzeti kisebbségi iskolákat hatványozottan érintő, űn. integrálási terv következtében 1989-ig meredeken zuhant, 1990-től újból emelkedik. A változásokat a táblázat szemlélteti. Év 1949 1950 1953 1957 1960 1970 1981 1986 1990 Isk. száma 110 200 558 566 560 490 285 270 288 Jegyzetek 1. Az egységes iskola általános szabályozásáról szóló 95/1948 (V. 10.) Tt. sz. törv. (Iskolatörvény) 2. Az iskolarendszerről és a pedagógusképzésről szóló 31/1953 (IV. 24.) Tt. sz. törv. (Iskolatörvény) 3. Az oktatás és nevelés rendszeréről szóló 186/1960 (XII. 15.) Tt. sz. törv. (Iskolatörvény) 4. A gimnáziumokról szóló 168/1968 (XII. 19.) Tt. sz. törv. 5. Az alap- és középiskolák rendszeréről szóló 29/1984 (IV. 4.) Tt. sz. törv. (Iskolatörvény) 6. Az alap- és középiskolák rendszeréről szóló 29/1984 (IV. 4.) Tt. sz. törvényt módosító és kiegészítő 171/1990.(V. 3.) Tt. sz. törv. 7. A főiskolákról szóló 58/1950 (V. 18.) Tt. sz. törv., a 39/1980 (IV. 10.) Tt. sz. törv. és a 172/1990(V. 4.) Tt. sz. törv. 8. A csehek és szlovákok Nemzeti Frontja kormányának programja (kassai kormányprogram) XV. fej.: „...Megvalósul az iskoláknak és más kulturális intézményeknek (színházaknak, könyvtáraknak stb.) a megszállókkal ezen a területen aktívan együttműködő személyektől való megtisztítása. El lesz távolítva az elnyomás alatt kiadott összes tankönyv. ... A cseh és szlovák városokban be lesz zárva az összes német és magyar iskola ..."