Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Második könyv

hidakat, az ár dübörgő mélységéből vádlón az égre ágaskodnak csonka pilléreik, rohanó vizek közt némán, rendítetlen állnak; a hidak holtukban is protestálnak. Vádolok, kiáltok némán, mint a csonka hídpillérek: nincs egyetlen egyértelmű, igazán békére teremtett emberi mű, s ha van, fölrobbantják, akár a megadó, türelmes hidakat, vagy kényszerítjük őket, hogy hátukon ágyút és tankot hordjanak. Jaj! Visszájára fordul minden emberi szó, megsüketít a harsány hang, s a némaság oly messze hangzó. Híd sose voltam, eleve így születtem már: felrobbantott és csonka hídpillérnek; elődöm, ősöm nincs, senkit, semmit nem folytatok, és nem lesz folytatásom. Állok a mélyben, s egyre távolodnak tőlem az ölelésre vágyó partok. Örvény és ár mossa szörnyű talpam, perzseli szikkadt, csupasz koponyám a nap. VII Kispadokon, ereszek alján üldögélnek, fáradt legyek az őszi napsütésben, fehér hajukat vagy tar koponyájuk szél simogatja. Bütykös ujjuk, szikkadt, sovány karjuk, inaik, akár a fák cserzett gyökere, ága. Gomolygó pipafüst 98