Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Első tétel

Még ma is beleborzong a hátam. Ó, szűk, szürke gömböccé gyúrt világ, hová hívatlan vendég gyanánt jött minden újszülött! Fölösleges volt már az élet, üdvözlése apai átok: „Egy éhes szájjal több!" — vagy buta szólam: „Jó lesz katonának." Csontomig mart a téli szél s a fagy, s a Forrás befagyott, megdermedt szívem alatt. VI Fényes porták, szegényes udvarok közt vitt az út, és lépteim zajára megmordult a hízott, lusta eb, fölsírt a porban játszó, éhes kisgyerek — ó, máig látom: reszketeg, fáradt kéz koldulva nyit egy vidám, rácsos kiskaput, s belül az udvaron szitkot szór a fösvény, szűkmarkú irgalom. Éreztem, láthatatlan harc dúl mindenütt, a fák, szelíd füvek is mély gyökerükkel egymást fojtogatják. Mentem. Gyárak füstjével intett az ég. Hajladoztak a szélben a meggyötört, karcsú jegenyék, s a kiszáradt kút felett megcsikordult a hosszú gém. Ó, kié volt a fáradt, furcsa sóhaj, könny telen zokogás? Emberek, tán mindörökre elapadt, elveszett az a Forrás. 35