Bábi Tibor: Keresek valakit

Keresek valakit - Keresek valakit

KERESEK VALAKIT Már jóllakott, evett, ivott az ember, mégse boldog; körülvettek és fellázadtak ellenem a dolgok, közém s áhított szeretteim közé odaállnak, kuncognak, ágaskodnak, szemtelenül kiabálnak, böködnek, löknek, rúgnak — szám, szemem, fülem befogják, fáradt eszem használom csak, mint vak koldus a botját, pedig én nem vagyok vak, se koldus, csak eltévedtem a jól megtervezett, mégis oly kusza rengetegben. Tornyok, daruk, traverzek, drótok közt tévelygek egyre, futok, loholok, s már nem gondolok a szerelemre, verset is csak néha írok, s ha írtam, érzem, hamis, egyforma verkli, szürke nóta, meguntam magam is, pedig a lelkem mélyén mindennap friss forrás buggyan, s elbugyborékol, mint egy kanna víz az ürgelyukban. Ádáz dolgokkal megrakott, zsúfolt világban élek, mint csenevész bokor, csak tengődik, mereng a lélek, hogy az erősebb fák fölébe nőttek s fojtogatják, gúnyolják balga törpeségét, nőni mégse hagyják. Már félve surranok a roppant bérházak tövében, riadt egér gyanánt óvom parányi, csöppnyi létem, mert mindenütt perpatvar, lárma zúg, s ormótlan gépek lengő, nagy vaskarmukkal meztelen szívembe tépnek. s8