Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Harmadik könyv

rángatta le sovány és csontos ülepemről minden jókedvű ünnepem. Ugyan miféle isten s miféle hatalom gondolt a koplaló diákkal? Nem kellett csiszolt, rossz eszem, eladtam hát a két kezem, a vállam, hajló, görbe hátam. Nem panaszolnám, istenem, hiszen a szolgaság fájt, és nem a munka fáradtsága. Volt úgy is, hogy a karom se kellett már, s kallódtam, mint a rozsdamarta, megkopott szerszámok. Sivár falak közt, tétlen és kényszerűen füleltem lázadó zsigereimre, az éhség énekére. Szörnyű így ülni, várni, az utca sarkán, nyüzsgő tereken álldogálni, mikor a világ csupa rom és csupa fájdalom, s a ligetek felől hullaszagot lehel a szél. Alattam földúlt, forró aszfalt, fejem fölött a lyukas ég. A jövőm is, a múltam is tátongó üresség. Akkor ez volt a béke. S engem ölni ösztökélt felelősségteljes húsz évem felelőtlensége. Csak magad ellen lázadj, mondtam magamban — hiszen az éhség, hontalanság, a szolgaságod nem a te szégyened, hanem e világ szégyene. Katona, rendőr őriz. 105