Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Második könyv

egy megbarnult cseréppipa — szólj hozzá valamit, boldog utókor! . . . VIII A folyó váratlan megáradt, a patak, a nádas ér s a láp kilépett önmagából; a sárrá omlott rög alatt fuldoklik most az éretlen kalász s a ványadt búzamag. Az elsodort, úszó kiskertekben föl-fölsikoltanak az elfekvő, eszelős almafák. Mindez megáldott, ígéretes tavaszként indult, és tomboló őrületté vált. Kékfoltos püffedt hullát, dögöt és embert hurcol hátán az ár. Bölcsőt, koporsót, ólat, háztetőt és fából ácsolt fekete sírkeresztet pörget, űz az örvény. Zúg, hánykolódik lenn a'mélység, elnyelné mind az életet, és eltemetné a temetőt is. Ahol egy talpalatnyi ázott föld ágaskodna még a hab fölé, dárdás fejét fölüti hirtelen a perjefű; elburjánzott a vad bozót, őserdő verte fel az emberszív élő küszöbét, s fölötte bősz lángokat lövell a tigriskarmú, sárga nap. Az ülepedő láp mérges lázakat, kénköves gőzt lehel. A láthatár felét kék, haragvó fellegek borítják. ioo