Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Egri Viktor: Átkelés a Tagliamentón

A századunk egy lakatlan villában kvártélyozott. Egy közeli pajtából szalmát kerítettek a legények és az ebédlő fala mentén puha fekvőhely készült éjszakára Túl voltunk a vacsorán, a bakák beleuntak a kert satnya citromfáinak dézsmálgatásába, lassan csend ült a házra, csak a pipák szortyogtak a sötétben és szalma zizzent a fáradt testek alatt. Ültünk egy rozoga asztal körül, a gyertyafényben, csukott ablakok alatt. — Holnap pihenünk, a negyvennégyesek mennek előre, — mondta Barát hadnagy. Barát csak találgatott, bizonyosat még a főhadnagyunk sem tudott, mikor visszajött a zászlóaljparancsnokságról. Bayernak hi vták a főhadnagyot; lányosképíl temesi szász volt, tartalékos tiszt, titokban verselt e-s naplót irt, azzal a lankadatlan ábránddal, hogy egy részletét leközli a Pesti Hirlap. A hadnagy a legényért kurjantott, az sebten hozta is a kártyákat, de a szokott preferánszpartira az este nem került a sor. A főhadnagy közelebb jött az asztalhoz, megtapogatta lapját és hirtelen lehajolt. — De hiszen ez az asztal háromlábú! — kiáltott fel. — És aztán! Örülj, hogy csak annyi lába van, különben azt is elcippelték volna, — mondta Barát. — Ma nem lesz parti, fiuk. Asztalt fogunk táncoltatni, — jelentette ki a főhadnagy.' Nevettek mind, én meg felálltam, hogy aludni menjek. Ebben a nagyon valóságos világban, melynek minden perce sűrűn emlékeztette az embert az elmúlásra, nevetségesnek éreztem ezt a divatjamúlt játékot a túlvilággal. A főhadnagy észrevette szándékomat és rámszólt. — Te is maradsz, kadét! Ugy jó, ha többen vagyunk. Engedelmeskednem kellett. Körbe ültünk: a parancsnok, a hadnagy, a két zászlós és én. Valamennyi tenyér szétpeckelt ujjal az asztal lapjára szorult, érintkező ujjhegyekkel magnetikus kört képezve. Mögöttünk visszafogott lélekzettel állt Ferenc, Barát hadnagy kutyamosója. « 84