Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

—• Jaj j csitt édesapám! — ijedt meg Andris. — Rendőr gyiin és bevisz! Az öreg nem hallotta a figyelmeztetést. Andris hiába csititgatta, a fecskemadár zengve röppent a visszhangzó házak fölé. Végül csakugyan rendőr került elő, akinek erélyes figyelmeztetését egyidőre tényleg a daliás szünetelése követte. A vonat reggeli öt órakor indult vissza. Az Elbe hidján az öreg megtorpant és szólt: — Daliás késztet! Andris a rendőr szerepét próbálta átvenni és kapott érte egy pofont. Most már egész igyekezete csak arra irányult, hogy még idejében s a lehetőséghez képest minél csekélyebb kitérésekkel elérjék az állomást. Kiizzadva jutott a vágyott célhoz. Megváltotta a jegyet, maradt még hat korona ötven. Két koronáért kolbászt vett, egyért négy darab mákos zsemlyét, azaz houszkit. Ezeket s az elcsendült öreget gyorsan és aggódva feltette a várakozó vonatra. Arra is gondolt, hogy nem kéne-e, mint kisgyerekről hallotta, egy táblát akasztani az öreg nyakába, amelyen meg volna irva, hogy hová utazik. Ezt a méltatlan gondolatot gyorsan elvetette, helyette kézzel-lábbal a kalauznak magyarázott, aki aztán vállalta is a nehéz megbizást. —. Ezt édesanyámnak, ezt kendnek! Ezt kis Borcsának, ezt kendnek! — mondotta Andris és mindannyiszor csókot nyomott a sarokban szuszogó öreg orcára. A vonat elejéről fütyültek, le kellett ugrani róla. Aggodalmasan nézegetett hátra s menni készült a kijárat felé. Drága ijedt hang kiáltott utána; — Andriska! Andriska!! Az öreg az ablaknál állott s megrándult arccal intett Andrisnak: — Andriska... szerbuc! Vigyázz magadra édes fiam! írj meg mindent! A lyányról majd beszélünk, ha hazajösz! Ládd-e, most erre nem is futott az időből!! Vigyázz magadra, Andriska! Andris szemét boldog könny sütötte meg. Mig csen80