Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

szórakozósan az öreg. Egyre lassúbb újságokat meséit, az ugyigen pedig a kevesbedő törődés jele képpen egyre sürübb lett a beszédében. Egy darabig hallgattak. Andris torkát a sör és ci­garettafüst mellett most egyszerre a keserűség is me­gint fojtogatta. A sarokban lányok ültek a katonák mellé és sokat nevettek. Egy csúf kövér asszony s egy vé­kony emberke szaladgált az asztalok között. Eloltották a villanyt s a falon egy égő csillag, meg egy felírás je­lent meg. — Most kezdődik! Tizenegy óra! — mondotta fél­rehúzott arccal Andris és olyan mozdulatokat tett, mintha menni szeretne. Egy szép kislány, meg egy pú­pos ember jött be az ajtón. A kislány kezében citera, a pupos kezében harmónika sippantott. A villany megint felgyúlt, a katonák s a lányok kiáltozó kacagása még erősebb lett. — A múlatás kezdődik most. Butaság! — mondotta Andris. Az öreg a púpost nézte. Ennek az orrán egy csúf nagy bibircsók ült. Feje teteje kopasz volt, csak körben csomósodott kerek koponyáján tömött hajkoszoru. Kész szerzetesi tonzurát viselt. Vörös szemei, mintha állan­dó ijedelem lángja sütötte volna őket, szaporán pis­logtak. Szünet nélkül a mennyezetet nézte velük. Egyik fiatalember szájharmonikával, a többiek ének­kel kisérték a zenét. Egyik ismeretlen nótát a másik követte. Aztán egyik katona végigtámolygott az asz­talok között s elmentében nagyot kiáltott: — Azt halljam most, hogy: „szánt az eke, vet a gép, csörög-csattog a járom.. A kiáltozásból nehezen született meg a nóta, de a zavaros hangok, mintha megrendszabályozott esőpata­kok lettek volna, szép és egyenletes folyással aztán, mégis egyirányba indultak. A katonák teli torokkal éne­keltek és mosolygó arcukat Andrisék felé mozgatták, A kislány kezében a citera s a tonzúrás pupos kezében 75

Next

/
Thumbnails
Contents