Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Jankovics Marcell: A féllábu ember

A távoli Weisshorn ormán kihűlt a piros tiiz. A mélységből fölcsendült néhány halk kolomp. A villában egymásután villantak rneg az ablakok, ahogy fölgyújtották a termekben a lámpákat. A bokrokon és a tüleveleken végigremegett egyszer-kétszer a titokzatos szellő, mintha a világ misztikus álma előtt még egy párszor sóhajtana. Az ešti ebéd után a fiatalok még egyszer kimentek megnézni a csillagos eget. Legalább azt mondták Sir Albuttnak, hogy a csillagokat nézik. Marjorie sem tartott velük; azt hajtogatta, hogy sok levelet kell még irnia. Legyenek együtt, egyedül. Percy, az ő bátyja, meg a féltékeny kis Jane. A karcsú két alak egymás mellett lengett tova a keskeny fehér ösvényen a derengő holdvilágban. A férfi sötét árnyéka mellett a patyolatos leány testetlen tündérként lebegett előtte. — Percy — kezdte Jane ellágyulva — most... most nagylelkű leszek- Meséljen nekem a hegyeiről. Hiszen azokat jobban szereti... Azt már nem mondta, kinél jobban. A fiu átpillantott a Weisshorn és a Matterhorn felé. Kisértetiesen úszott a két óriás a fakó holdsugárban, — a Weisshorn világítva, mint az Isten trónusánál őrt álló arkangyal — a Matterhorn sötéten, mint a megtagadott, lázadó Lucifer. A Belalp mögötti legelők lejtőin a holdfény ezüstösen vetítette a mennyország térképeit. Lent a mélységben az Aletschglecseren fekete árnyékkal tükröződtek a berni hegyek csipkés élei. Percynek furcsa gondolata támadt: érverésének vonala olyan lüktető, töredezett lehet most, mint ott a feneketlen űrben a hegygerincek árnyékának éle ... A nagy szál ember mosolygott. — Nem, Jane — nem tudom elmondani, mit láttam tegnap ott, a Weisshorn u j utján. Nem tudom. Nagy dolog volt. Annyira érdemes, mint minden, amiért érdemes meghalni. 56