Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Juhász Árpád: A lázadó megérkezik

össze levegőtől nedves almáit, a fák koronáin halk, hüs szél zenélt el s itt-ott elszórt villanylámpák fénye settenkedett gyáván a sötétben. Fáradt nyomorúság fátyolozta a tér pontosan kirajzolt négyszögletes alakját. Murin Péter lehúzta a vászonrollót. — Szegény emberek! —• mondta félig hangosan — meg ne mozduljatok, mert fejetek fölött a bakó pallosa. A halál árnyéka ereszkedett le a völgybe. Jaj annak, aki felém nyújtja kezét és megmozdul. Aludjatok. Kicsit papos tagolással engedte az ablak felé a szavakat, kezét rejtelmes gesztusra emelte. Aztán a tükörbe pillantott és hirtelen elmosolyodott. Gyerünk nézzük meg a régi várost. Gyorsan a fejébe csapta a kalapját, magára rántotta felöltőjét és lesietett a falépcsőkön. Még beszólt a konyhába: — Vacsora lesz? — Hogyne volna — kacagott vissza negédes női hang — paprikás csirke galuskával — Jó lesz. Visszajövök. Azzal már ment is. A szálló kapualjában óriási komondor csóválkozott. Megsimogatta és elindult. Ebben a percben valami furcsa kábulat fogta el. Nem, nem — mondta magában, behunyta a szemét és valósággal rohanni kezdett. Szinte hetedik érzékkel fogta föl a csodálatos titkok sejtelmét s ha valaki szembe közeledett, a szemét alig hasadásnyira nyitotta, ugy kerülte el és száguldott tovább végig a tér mind a négy oldalán. Mikor visszaérkezett a szálló kapujához, gyorsan megállt, mint aki nagy veszedelemből menekült meg. Feltűrte kabátja gallérját, friss szivart dugott a szájába s ugy nézte a szembejövőket. Két kislány ránevetett. Ettől kissé megdobbant. Ráismertek? Ostobaság, hiszen talán még elemibe se jártak, mikor elkerült innét. Csupa friss hajtása a kisvárosi családi életek koraesti csöndjének. Aztán rászánta magát, hogy végignézi a főteret. Kik élnek azóta, kik haltak meg? És sorjába, ahogy ment, olvasta a cégtáblákat: Neumann vaskereskedő, 142