Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sebesi Erné: A taps

géd sikolya után a hegedűk precízen átvették a futamot, most a gordonkások is beleszóltak és férfias tónusban helyeselték a mondanivalót. A melódia ugy himbálódzott a vonók alatt, mint valami tündéri bárka egy csodatő fölött. Irreális távlatokban úszott itt minden. — Ez az, — helyeselt a főhadnagyban egy régen kitörésre várö ujjongás, mozdulatlanul hátradűlt a székben és valósággal fürdött a csodató nyugodtan zengő hullámaiban. Nem iátott semmit, azt se tudta, hogy koncerten van, a szomszédjáról teljesen megfeledkezett, a zene csak vitte, vitte és emelte csodás messzeségek felé és sodorta egy megtisztult aetheri régióba. Szinte szárnyai nőttek a muzsikának: kiesett a tér és idő tudatából és hintának tetszett előtte a szék, amelyen ült, bezárt szemei előtt meleg szinek virultak, soha nem érzett forró illatok csiklandozták érzékeit, édesen bizsergő szél járt a torkában és csak szinek, csak az illatok a végtelenségből jöttek és a végtelenségbe mentek. És velük együtt ő is. Források buggyantak föl és kristályosan táncoltak előtte egy buja őserdő tisztásán. Megtapogatta magát és akkor a fúvók mintha borzongást hoztak volna ide a megrészegedett levegőbe, most már csakugyan tikkasztó pára szivárványlott előtte, most a szélesen recsegő brácsák is leadták a névjegyüket, valahogyan oszladozni kezdett ez az egész káprázat, A trombonok roppant tremolókban sirtak, szinte kéjes exaltácíókban. — Mi ez itt? suhant rá az ellenőrzés. Hirtelen összekuszálta Debussy raffinált álomba transzponált muzsikáját, a zenei beszédnek ezt a fölényes svádáját a rideg és néma valósággal. — Hisz ezt már hallottam igy, de nem koncerten — riadt fel egy pillanatra, ki is nyitotta a szemét, de rögtön leragadt a szemhéjjá. Az édes keringő mélosz újból elringatta. — Mi játszik itt velem? — sürgette a kérdés tisztázását — Igy már igen, nyugtatta meg magát, mert már újból fogva tartotta a varázs. Most oboák és kacér klarinétok udvarolták körül a szinte kísérteties csöndből fölébresztett skálát. Egy távoli holdfény is villant azzal a kék fátyolossággal, meiy 122