Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

N. Jaczkó Olga: Gombák a tölgy alatt

a szekérvas, a tehenek nyújtott nyakkal, bőgve, már messziről kínálták teli tőgyüket a fölvetett farokkal ugrándozó borjaknak. A kasza harcos acélja most mint egy békés kék szalag futott le a férfivállak mögött, a kémények lustán mérték füstöt, a kertek alatt mint valami mókás, ingerkedő fickó, már a vacsora illata is az emberek elé ugrott. A szérűk, kazlak alól kitárt szárnyakkal gágogva, csipogva igyekezett a házak felé a baromfinépség. A sok piros csőr mint szétszóródott koralifüzér, csörög a kis fateknő búzájában. Egy kis kakas legénykedve ágaskodik, azután — tyütyü, tyütyü — az anyja csőréből szedi az aprózott szemetFent, ahol az erdő magába gyűri a hullámos rétet, uri külsejű emberpár közeledik a falu felé. Szőkék, mint az anyaföld nyári élete. A nő nagy bodzavirág-csokorban viszi magával az erdő illatát. A férfi kötekedve kérdi: — Miért szedte, Lulika? Tudja-e, mire jó? _ ? — Babát fürösztenek a teájában! A leány elpirult. Nem nagyon, mesterkélt méltatlankodással, csak éppen annyi meleggel, amennyit normális vérkeringése az arcába hajtott arra a gondolatra. S csakhamar teljes nyugalommal felelt: — Ezt nem tudtam; csak azért szedtem, ha netalán köhögne, mint a mult télen. A kezük összeért, ereik lüktetése megismételte két fiatal, összeillő élet egymásnak igérkezését. Mögöttük piros nyelvét lógatva nagy bundáskutya baktatott. Mintha hűségesen kergetné ábrándjaik nyáját, nehogy elmaradjon belőlük valami... A park kerítése alá értek. A dróthálós pályán labdáztak a báróék, apró ölebük felfigyelt és feleselésbe kezdett a hatalmas bundással. A legkisebb Barsay felkapta a flóbertjét. — Várjon Muki, majd megtanítom én azt a nagy dögöt! Mikor a fiatalember éppen levette a kalapját, hogy 101