Kassa (Kassa. Kassai Kazinczy Társaság, 1941)

Dr. Barta István: Kassa és a magyar mult.

A trónkövetelő Albert lengyel király hadait feltartóztatja a város és hősies védekezéssel meghiúsítja az idegen hadsereg hódító szándékait. A középkor századai alatt Kassa, bár állandó kapcsolatban volt a magyar állam életével s jelentékeny gazdasági ereje által tevékeny részese is volt annak, mégis német jellegű város volt, s polgársága idegen anyanyelvű, de nem idegen lelkű alattvalója volt Szent István országának. A 16. századtól kezdve Kassa fejlődése is új irányt vesz fel. A nehézre fordult magyar történelem változatos eseményei egyre közvetlenebbül kerülnek vele érintkezésbe s mély nyomokat hagynak nemcsak a város külső, anyagi képén, de belső lelki fejlődésén is. Kassa a következő évszázadokban egyre fontosabb tényezője a magyar történelemnek. A szerencsétlen mohácsi csatát követő felfordulásban (1526) Kassa Ferdinánd mellé áll, nem haszonlesésből vagy nemzetiségi érzéstől ösztönözve, hanem mert alapos oka van félni Zápolya Jánostól, aki ellen már régebben is erős harcokat vívott kereskedelmi szabadságának védelmére. Kemény csaták zajlanak le a két párt között a város körül, amelynek stratégiai és gazdasági kulcshelyzetét mindkét fél felismeri. Az átmeneti Ferdinánd-uralom után a város János kezére kerül. János uralma alatt nagyszámú magyar népelem húzódik be a városba. A városi polgárság, mint az egész országban, itt is, eddig minden erővel igyekezett távoltartani az idegeneket a városba való beköltözéstől ; nem nemzetiségi elfogultságból, hanem a polgári öntudattól és a jól felfogott érdektől vezetve. A török hódoltság terjeszkedésével kezdett változni a helyzet ezen a téren is. A török elől észak felé menekülő magyarság, különösen a nemesség, birtok hiányában elsősorban a városokba próbált bejutni s ez a beköltözést tiltó városi statutumok ellenére is gyakran sikerült neki. Kassa különösen ki volt téve a magyar népelem beszivárgásának, mivel fekvésénél fogva a környező magyar vidék lakosságára és az észak felé húzódó menekülők részére egyaránt csalogatólag hatott. Zápolya uralma megnyitotta a város kapuit a magyar nemesség előtt s bár a város 1552-ben megint Ferdinánd kezére került s a beköltözési tilalom ismét életbe lépett, a már megtelepedett magyar elemet nem lehetett többé eltávolítani. Ferdinánd rendeletet adott ki, hogy a német és magyar lakósokat egyforma jogok illessék meg. Ha voltak is ezután súrlódások, azok vallási jellegűek voltak ; a város reformációja során ugyanis a német polgárság a lutheránus hitre tért át, a magyarok pedig Kálvin vallásának híveivé szegődtek. A megindult természetes és minden erőszakot melőlző társadalmi folyamat rohamosan halad tovább, amit az a tény is mutat, hogy míg a XVI. század folyamán a városbírák sorában egyetlen magyar nevet sem találunk, a XVII. század elején, 1608ban megjelenik a névsorban újból a magyar bíró Herczeg István személyében s attól kezdve a magyar és a német bírák váltogatják egymást. S mivel a városbíró választása régtől fogva a városi polgárság jogát képezte, biztosra vehetjük, hogy a magyar bíró megválasztása a polgárság többségének akaratát, vagy a kétnyelvű lakosság kölcsönös megegyezését jelenti. A magyar népelem gyarapodását jelentettéka XVI. század folyamán a hódoltsági területről felhúzódó kereskedők is, akik anyagi áldozatokkal és összeköttetéseikkel el tudták érni azt, hogy a viszonylagos biztonságot és kereseti lehetőségeket nyújtó városfalak befogadják őket. A XVII. században a lakosság 80 %-a magyar nevű.

1 1 Kerekes György : Polgári társadalmunk a XVII. században. — Kassa, 1940. 24