Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Ozsvald Árpád - Arkhimédesz

Arkhimédész - Ne érintsd köreimet! - kiáltott Arkhimédész, mikor a vad római katona megállt hetykén, szétvetett lábakkal a szoba közepén, s a homokba írt ábrákat eltaposta. - Ne érintsd köreimet! - kiáltotta másodszor is, de villant a kard, s az ősz tudós merev ujja utolsó furcsa görbét karcolt a homokon, fehér szakálla bíborszínű vérharmatot permetezett. A katona meg csak állt bamba gőggel, s élesen, hosszan felnevetett. Ó, Arkhimédész, lehet-e körök és négyzetek között élni, kizárni magunkból a világ gondjait? Ez örökké változó világban hol az a szilárd pont, hogy híres csigasoraid kimozdíthassák a föld tengelyét? Fegyverek gőgje hatalmasodik el rajtunk, tudósok lombikjaiból kitör az arab mesék palackba zárt rossz szelleme, s mi, kontár bűvészinasok, rémületünkben összekeverjük a bűvös igéket. 78