Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Ozsvald Árpád - Kép és keret

I Keretbe gyúrni hiába akarom, az óriás roppant válla széttöri a formát, karja kinyúl a mindenségbe, s míg a nyugvó napot magához öleli, tornyokig ér fel csontos térde. Bütykös ujját, kőnehéz öklét, hol láttam először, nem tudom, s a tájat, mely törpén meglapul alatta, tán együtt néztük tízéves fejjel a Szilvás-majoron. Talán engem is ez a bütykös ujj tanított szigorú emberségre, hogy ne sírjak mindenen, ami fáj, pityergő szájjal ne szaladjak anyámhoz, hisz nem véd meg köténye, ha patakparton kő talál. . . II Ügy élnek a fába metszett alakok bennem is, ocsúdó gyermekrévületben! Jönnek a halottsíró asszonyok, jajongnak, vastag kendőjük csücske lebben. A lámpa kóbor lidércek lelke tán, rőt fénye árnyakat sző a házfalon, a csüngő kéz a semmit markolja már, lovak patái döngnek az udvaron.