Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)
Zs. Nagy Lajos - Virradatkor
Virradatkor Tekintete még tapogatózik a félhomályban, de a pókhálók szálai közt, cipruslombok nyílásain át már szűrődik a fény, Szulamit lábszárára óvatosan tekerednek a lángok. „Alszol, Szulamit?" - kérdi halkan a Prédikátor, hunyorogva morzsolgatja göndör szakállát, s kissé elálló fülét vakargatja aranyozott töltőtollával, lám, lám, milyen bátortalan a hangja most a Tévedhetetlennek, a Bölcsnek, Szulamit elnyúlva alszik a gyékényheverőn, mint maga a mezítlen és hiánytalan Bölcsesség, mint a legfőbb Kinyilatkoztatás, a királyok királya meg tépi szakállát, „Megírtam, Szulamit!" - dünnyögi szánalmas hangon, az asszony dühösen fordul az aranyos sátorlapnak, a mennyei reflektor a cipruslevelek résein át beragyogja okos tomporát, melynek kerülete, „mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű". (Tériszony, 1968) 342