Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Cselényi László - Összefüggések avagy az emberélet útjának felén (részletek)

Ä m 411 Kör és tükör szabdalta végtelen Rákényszerült egy bekerített ágyra Tükörben figyeli magát az értelem Érzi: nyirkos a háta A félelemtől nyirkos hajnal perce A félelemnek nincs viharkabátja Kifeszül két irány közé az értelem Tanul közöttük lépni A tükör visszanézni. . . 421 Anyaméh dédelgetett sötétje puskapor-fájdalom merő zene In-csatorna vérengző vizek csókok feloldott tűzföld-csillaga Világosság fényeskedjék mögöttük türkiz-zöld-fehér tűzföldremény Dédelgetett sötét elvetélt zöldek összetört állvány anyaföldszivárvány 424 Tüskeláng dühök csillagok öklök ágyék-ágyak árnyék-fegyverek Szöget fakasztani az idő dobjából elnézni ahogy költenek a fák Menetelni az ecetfák konok útjain a kikelet-szigetben Égő erdőn kőkemény viasz kőkemény költemény vas-vigasz 431 A legeslegutolsó dallam is elfogyott a cirkavékony szálról Ott állsz a széthullt idegek alatt Indultál volna de már nem utánad Ritmusait esőcseppek dobja Esőcserepek távirat-korongján Előtte címer: rozsda-költemény . . . Először volt a villanyerck szomja Másodszor volt a gumipart porondja Harmadszor volt a fű sodorta rétek Negyedszer csak átvonul ki végett. . . Ott állsz a kormos idegek alatt Még látod: szerteázott látomás volt Késő mondod a félig ájulatban nyújtózó kar mint előleg halál. . . Ez volt Aztán már csak az élveteg Kék hormonok Cián kotorta érvek Holnap már senki hozta a kivégzett. . . 433 Ez a kert senki ismerős bokrai közt a vérbő fű cikázik Ez a kert honnan ismerős kerülte volna keserülte volna Ahányszor az a kert elékerült ahányszor az a bokor felborult 314