Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - Könny a mikroszkóp alatt (részletek)

M Kitépnek engem, kitépnek, jaj, gyökerestül, mint a szél az árva bokrot, tövestül. Aki bánt, nem érti, hogy porladó szívét is bántja, ha meggyaláz, a sírját is gyalázza. Kezem öt ujjú, bokros gyökerével máig holt kezébe kapaszkodom. Vagonok, sínek fekete roncsait s a földúlt pályaudvart bámulta fél szemével a bárgyú őszi ég; talán tükörnek nézte lenn a mély bombatölcsérek alján a tócsák szennyes, álmodó vizét; ősz volt, mint máskor mégis más. Ó, nem az elmúlás beteg nosztalgiáját énekelte aznap ott a szél. Valami fagyos víg közöny dalát dalolta, és verte hozzá szüntelen a villanydrótok lengő, szakadt húrjait. Fürgén bokázott s táncra perdült a víz tükrében megduplázott fodros ég. Az üres táj fölé ágaskodott a füstös rom, a rög még meg se süppedt a frissen hantolt sírokon, s jött, ment és vándorolt a fáradt, űzött nép, mert menni kell, halálig élni kell. Dalolt, fütyült a szél, hogy fenn is ég, lenn is ég. Dalolt, fütyült a szél: Hihú! Hihú! Micsoda üresség! Sivárság, látszat volt a szörnyű lét, akár a bombatölcsér s a tócsa mélyén a talmi ég. Sekély volt mélye, 161