Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - A forrás éneke (részletek)

• Ä * fekete vásznait. Mindent, ó, mindent megtehetsz, csak egyet nem : hogy egy pillanatra is megállj, mert utolér s indáival befon a vak tenyészet és a kényszerűség. * Mindig csak út voltam vagy híd, dübörgő, súlyos láb alatt a szerény kövezet. Jó lenne már egyszer azt érezni, hogy a cél is én vagyok. A hajam őszül, fogam odvas; kimúlok egy nap, mint az elkoptatott, szegény szerszámok: egy nap majd ottfelejtenek valami ócska polcon, a megrozsdult szögek közt, poros pókhálók mögött. Szigorú a rend anyagcseréje; fölszítt lassan és elemészt, mint olaját a viharlámpa. Nyersanyag vagyok a nyersanyagban: egy csepp a sok-sok csepp között. Önnön fényében tán meg sem érzi hűséges különfényemet. Csak egy vigasztal: a vihar se veszi észre, hogy árva különfény vagyok. Végtére is: az út, a híd is él, önmagáért és önmagának is világol minden fény, s az elhasznált szerszám is hadd pihenjen. így jó. Törvény és rend ez is: minden különlét kikötője a temető, s oly mindegy, féreg rág, vagy rozsda esz meg. Mégis ágaskodom, 152