Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - A teodoltihoz

teodolithoz Lencsédben ott remeg a napsütötte táj, a kék levegő, a rét s fehér libák - messzi tornyok, piros, kis háztetők; - minden megfordítva, mint a délibáb. A nap ragyog. Ezer irányból hull a fény. Szemem nyugtalan, száz pont felé kutat; elindul száz felé és újra megtorpan: - fonálkereszted csak egy irányt mutat. Egyenes egy irányt! Erre visz majd az út - a búzatáblán és legelőkön át, s én előre látom, előre látom már az épülő utat, s épülő gyár falát. . . . Egyszerű vagy, teodolit, mint a fűszál, de lencséd erős, varázsló hatalom. Köszönöm neked, köszönöm a látomást, s lelkem legmélyéről áradó dalom . . . (Ez a te néped, 1954) 137