Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Előszó helyett. Költészet és korszerűség

Ä hallgatnak, s hónapoknak kellett eltelniük, míg iaz extra pátriám, extra mundum görcse oldódni kezdett, s 1949. szeptember 4-én megjelenik a harmadvirágzás első korszakának első verse, az akkor 26 éves gömörhorkai munkás, Dénes György tollából. Az újabb jelentkezésig további hét hónapra volt szükség, ekkor a középiskolai tanulmányait befejező, s a falujában tanítóskodó 18 éves Ozsvald Árpád, majd 1951. április 27-én a háborús kalandok és hányattatások után a 24 éves Bábi Tibor vállalja az „irodalomalapítás" nehezét. Nehéz, és azt hiszem, ma már felesleges is volna szigorú kritériumokkal hosszasan időzni e korszak verseinél, hiszen ezek jobbára lelkes és lelkendező próbálkozások voltak csupán. Jórészt ez mondható el az akkortájt megjelent verskötetekről éppúgy, mint az Új hajtások című antológiáról (1953), melyben írók s költők együtt indultak, illetve a Három fiatal költő (Török Elemér, Ozsvald Árpád, Veres János) című kötetről. Költőink többkevesebb sikerrel ekkor tanulták önként vállalt mesterségük műhelyfogásait, melybe „belejátszott" nemcsak a hagyománytalanság, hanem a sematizmus korszakára jellemző, inkább a tartalmait látó s formai és művészi igényt mellőző szemlélet is. Keresése, vallatása s megidézése volt ez az időszak az anyanyelvi szónak, ma is élő dokumentuma annak a túláradó boldogságnak, melyet a hazára találás ténye jelentett azok számára, akik hosszú évek keserve után végre felemelt fejjel járhattak! Emlékezem: ez a föld, ez a táj nyitotta szóra hallgatag ajkam. Magyarnak engem itt nevelt anyám! Embernek! Ki bátor, büszke arccal,, derűs, dolgos népének énekel. Népének „új regöseként" így vall az az Ozsvald Árpád, aki „álmos falvak ködéből" jött, hogy a kegyetlen múlt tanulságaival „nótás víg legények csapata" bonthasson szép piros zászlót. A „Hazát cserélek! Hol az én hazám?" - kérdésre Gyurcsó István a Szülőföldemhez tartozom hitével válaszol : Hazajöttem: Ö, ölelj magadhoz! Mutass utat a további harchoz, hogy önmagamban győzzek a bajon, mert a győzelmet nagyon akarom. Itt akarok lenni ember, magyar! Nemcsak a „kis magyar tragédia", a sebzettség ténye és tudata izzítja itt már a mondanivalót, hanem az az eláradó hit is, amellyel a költő ott akar lenni az új társadalomért, a szocializmusért vívott harc hadállásaiban. U