Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

megkedveltem a barátnőm anyukáját, Etelka nénit, és láthatólag ő is megkedvelt engem. Mondom, eleinte azt hittem, hogy Ildikóék gazdagok, de amikor bejáratos lettem hozzájuk, észrevettem, hogy a bécsi bácsin kívül aligha bírnak értékkel. Igaz, Etelka néni szép nyugdíjat kapott, és bedolgozott egy készruhaüzletbe, meg Ildikó után is fizetett az állam. Szóval én mindent láttam, mégis az volt a benyomásom, hogy az Ildikó anyukája valóban feláldozza magát a lányáért. De ez igazi áldozathozatal volt, mert náluk nem létezett Pali bácsi. Bár hát nem is lett volna nagy öröm Etelka nénit vigasztalni. Vörös volt a szeme az éjszakázástól, és nagyon vacakul öltözködött. De Ildikótól nem sajnált semmit, és még prédikációkkal sem fűszerezte ajándékait. Ellenkezőleg. Legyen néki könnyebb élete, .mint amilyen nekem volt, hangoztatta. Sok mindent láttam én az Ildikóék házában, de a gazdagságnak nyoma se volt. Meg is szerettem volna kérdezni, hogy ha a bécsi bácsi olyan vagyonos, miért nem segíti őket? De Ildikó a leghatározottabban megtiltotta, hogy házukban a rokon nevét kiejtsem. Anyukája gyűlöli őt, amiért egyetlen gyermekét el akarja tőle rabolni, mondta Ildikó, és az sem való, hogy egy partizán hős árváját nyugati rokonság támogassa. Nagyon sajnáltam Etelka nénit, aki csak varrt, varrt, és úgy nézett Ildikóra, mint Mari nagyi az ablakráma árnyékára. Engem is el akart kényeztetni, ez nála szokás dolga volt. Neki magának lett volna erre legnagyobb szüksége. Hiába tiltakoztam, hogy engem nem kell babusgatni, én nem vagyok árva. Nekem van apám, anyám is, sőt mindegyikből kettő. Igaz, hogy egyik sem halott hős, hanem élő funkcionárius meg újságíró, megvan mindenem, mi nem vagyunk szegények. Mire az Ildikó anyukája: — Na persze! Ha az apád funkcionárius! Erre persze azt kellett megmagyaráznom, hogy nem azért nem vagyunk szegények, mert a papám funkcionárius, abból az én papámnak semmi sincsen, legfeljebb tízszer any85