Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Mintha új bolygórendszerbe kerültem volna. Vagy in­kább mély vízbe, ahol addig kell evickélnem, amíg meg­tanulok úszni. Esetleg levedlem a „bezzegeket", mint a mó­kusok téli bundájukat. Annál is könnyebben, mert a bezze­gek sohasem tartoztak hozzám szervesen. Estére kilencen ücsörögtünk a szobában, és dumcsiztunk. Megállapítottuk viszonyulásunkat egymáshoz, a világhoz ós tanulmányainkhoz. Szobatársnőmet Ninának hívták, mate­matika-zene szakos. Nagyon rendes tag volt. Amíg más táncolt és udvaroltatott magának, ő olvasott és tanult. Juliette Greco képét hozta magával, és kifüggesztette az ágya fölé. Végre találkoztam valakivel, akinek élő esz­ményképe volt. Én az Iván képeiből, melyeket különböző képes újságok­ból nyírtam ki, falvédőt állítottam össze* az ágyam fölé. Persze sejteni engedtem, hogy ez nemcsak olyan „platoni­kus" falvédő, ezért Nina irigységgel vegyes csodálattal tekintett rám. Ugyanígy tekintettem én később Ildikóra. Ja igaz — Ildikó. A zűrt nem lehetett tőle különválasz­tani. A zűr és Ildikó együvé tartoztak, mint én és a „cir­kusz", Nina és a tisztaság. Ildikó és Nina jelentették akkori életemet. Himbálóztam közöttük, mint a hinta. Ha Nina rám emelte angyalarcát, ártatlan, tiszta kék szemét, alacsonyabbrendűségi érzések leptek el. Lelkiismeret-furdalásom támadt elfecsérelt érzései­mért. Na persze, könnyű volt neki, vigasztalgattam önma­gam. Apukája is van, anyukája ás. Oltalmuk alatt jár szín­házba, moziba, sétálni. Legalábbis amíg otthon volt. Hogy ezután mi lesz, az majd még elválik. Egyetlenegyszer voltam náluk az év elején. Mamája szemüveges, fürkésző tekintetű asszony, szinte átfúrt a pil­lantásával. Kikérdezett, mindent akart rólam tudni. Volt eszem, csakis annyit árultam el, amennyit a mama világ­szemlélete elviselt. Ám neki ez is sok volt. Bármit mond­tam, mindenre ezt válaszolta: — Ja, mi Ninácskát nem úgy neveltük! Ja, a mi Ninánk nem olyan önálló! Ja, Nina még hallgat a szüleire! Megelégeltem. Egyétek meg a Ninátokat. És végérvé­82

Next

/
Thumbnails
Contents