Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Ezen a napon elmaradt a ludaskása és Anna mama nagyjelenete. A hold is elbújt a felhők mögé, ágyam fölé nem vetített keresztet. Én sem törtem pozdorjává a porcelánt, viszont olyan képet vágtam, min tíh a én préselődtem volna aznap imakönyvbe, és nyilván Mari nagyi törte szabaduláson a fejét, amiért visszaparancsolták a konyhába. Különböző érzésektől űzve, lépéseimmel ismét felmérhettem a kis szobát. Elsősorban az önvád kínzott, amiért megbántottam anyámat. A vágyódás is gyötört utána meg Gizi nagyi után, amolyan honvágyféleség. Nagyon megbántam elhamarkodott nagylelkűségemet, hogy harc nélkül engedtem át a teret Pali bácsinak, akit ezen a napon, küzdelem nélküli győzelméért, jobban gyűlöltem, mint valaha. Féltékeny voltam rá, amiért anyámat meg kell vele osztanom. Legjobban mégis a testi vágytól szenvedtem, az immár megízlelt örömök utáni sóvárgástól, amit általában szerelemnek szokás nevezni. Végül dühös voltam saját magamra, hogy sértett hiúságomban önként visszamasíroztam Anna mama szárnyai alá, épp akkor, amikor saját lakásunktól hétlépésnyire megleltem végre a ,,nagy élményt". Ha otthon maradok, könnyűszerrel élvezhetem. Főleg ha anyámnak szolgálata van. Fel tudtam volna pofozni magam szeleburdiságomért! Ráadásul azt a létfontosságú dolgot is elfelejtettem megkérdezni Ivántól, hogy legközelebb mikor találkozunk. Mindez sok volt egyszerre, azt hittem, reggelig ki sem bírom. Persze ekkor még nem sejtettem, mennyi mindent bír az ember elviselni. Ügy határoztam tehát, amennyiben megérem a reggelt, mindent jóváteszek. Apámmal férfias nyíltsággal beszélek, megmondom neki, hogy szánom-bánom a Rozmaringban történteket. Javulást fogadok, s egyben felvilágosítom a sok kényelmetlenségről, amit jelenlétem előidézhet a házában. Anyámtól bocsánatot kérek. Ismételten közlöm vele, hogy imádom. Elhamarkodott szavaim rút önzésemből fa56