Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— Ha valaki ihallja, azt hinné, főispán volt az ura — dörmögött nagyapó. — Ezzel kezdődött a baj közöttünk. Gizi nagyi ebből mit sem hallott. Folytatta az unalomig koptatott lemezt. — Egy megyebálon ismerkedtem meg vele... (A nagyi emlékeiben összekeveredett már nagyapus a poétával.) — Jaj, de nagy bál volt! Ilyen bálok manapság nincsenek. A főherceg is megjelent. Megboldogult apósod a telekkönyvet vezette... De hiszen emlékszel... Vagy várjál csak, mikor is esküdtetek ti össze? — Meghallgatjuk? — kérdezte nagyapa. — Beszélni akarok Margittal. Ügy látszik, nagymamus észrevette, hogy nem figyelik, mert témát változtatott. Hangja suttogóra vált: — Hallottátok! Azt mondják... Pappné meséli, hogy visszaállítják a monarchiát. Ottó már visszatért Bécsbe... Nem értettem, mit morgott nagyapa, csak nagyi csivitelését hallottam. — Ugyebár, ez csak szóbeszéd! Ah, annyi mindent mondogatnak manapság. Kerekes is mesélte... Ismeritek Kerekest? El akarja venni Margitot, de ő vonakodik a lányka miatt. Nem akar mostohát hozni a nyakára, inkább egymaga húzza az igát... Mi az, mit beszéltek? — Semmit! Nem Margitról, beszélünk — mondta apám. — Hanem kiről? — Magáról! Azt mondjuk, jó erőben van! — Hát hiszen nem panaszkodom! Ahhoz képest, hogy a nyolcvan felé haladok, elvégzem még, amit tudok. Ebédet is főznék, de azt nem akarják. Inkább kint esznek, ahol dolgoznalk. Nekem is onnét hordják. Rossz konyha, nagyon rossz konyha ... Mikor az én apám ... — Hát nekem elég volt — vágott szavába nagyapa. De Gizi nagyi ezt nem hallotta. — Na ja, persze... más idők voltak — folytatta zavartalanul. — A lányok nem cigarettáztak még, mint ez a mienk... Mire apám a fogai között: 50