Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

a nagy kérdéssel: Tulajdonképpen meddig kívánom őt fog­ságban tartani? —- Távol áll tőlem, hogy fogságban tartsalak — magya­ráztam —, csupán felelősséget vállaltam érted, és amit vál­lalok, azt teljesítem is. Ezután sokáig nem érdeklődött semmi iránt, csak nagy sokára jutott eszébe megkérdezni, hogy nekünk miért nincsen gyerekünk? Megremegett ke­zemben a portörlő rongy. — Mert előbb be akarunk rendezkedni. — De hiszen be vannak rendezkedve. — A gyereknek is kell egy szoba. Hiszen tudod! Neked is van. Ezt megértette, de azért megjegyezte: -—• Az azért nem olyan fontos. Bíróéknak két gyerekük is van, pedig csak két szobájuk van. Ehhez nem tudtam hozzászólni. Ö igen. — Maga szereti a gyerekeket? — kérdezte, mert nem bír­ta elviselni a csendet. — Hát persze! Téged is szeretlek. — De ha lány volnék, sokkal jobban szeretne. — Miért gondolod? — Mert a lányok azért mégse olyan nagyon rosszak. A lányok gyávák! — Nem minden lány gyáva, és nem minden fiú rossz. — Csak én! — Te is csak néha. Amikor nem fogadsz szót. — Én többnyire szót fogadok. Az ebédemet mindig egye­dül melegítem meg, elmosom az edényt, és bevásárolni is járok, megkérdezheti. — Viszont sok olyasmit csinálsz, amit nem kellene. — Csak ha unatkozom. — Hát akkor ne unatkozz! — Mit csináljak olyankor, amikor nem csinálok sem­mit? —- Olvass! Ilyen választ nem várt tőlem, de feltalálta magát. — Olvasok... meg moziba is járok. — Miket olvasol? 315

Next

/
Thumbnails
Contents