Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

meg Gyurival. Most itt tölt pár napot, eljött az anyjáért, mert nagyon egyedül érzi magát a vastag falú angol házban, a ködös Albionban... De a néni egyelőre gondolkodik, a nyugdíj, a házacska, a kert, a megszokott környezet, a doktor bácsi sírja . a temetőben s nem utolsósorban a függetlenség ... Jani megérti őt! Megérti... De pár hónapra azért kimenne. Esetleg egy-két évre... — Remélem, ezt megmondtad neki? — Kinek? — Csirinek ... — Nem mondtam — válaszolta kimérten —, de ha így folytatod, megmondhatom. Elhallgattunk. De milyen mélyen hallgattunk! Megsűrűsödött a csend körülöttünk; utóhullámai sem rezegtek a levegőben a kezdeti tréfás, kötekedő, de kedves hangulatnak. Legszívesebben felkeltem volna, ós kimegyek Gyurikához, odabújok melléje, és a fülébe súgom: Látod, fiú, velünk mindig .kibabrálnak! Nem tehettem, Gyurika úgysem értené meg, és egyelőre az a feladatom, hogy meggyőzzem őt arról, hogy a világ gyönyörű, a hiba bennünk van. Erőt vettem magamon, igyekeztem uralkodni a hangomon, megkérdeztem, mert talán ki se bírtam volna reggelig. — Meddig marad itthon? — Reggel utazik az anyjához, megtudja, mennyire van az útlevele, lehet, hogy felmennek együtt Prágába, egyébként melegen érdeklődött utánad, nagyon sajnálta, hogy nem találkoztatok, szeretne megismerni, azért telefonáltam ... — Szerencsére nem voltam itthon. — Boriska! Nem ismerek rád! Mit válaszolhattam volna? Hogy én sem ismerek magamra? Hogy ki nem állhatom a féltékenységi jeleneteket, és hogy az egész mennyire megaláz? Jani folytatta. — De van rá remény, hogy megismerjétek egymást, mert ha az anyja nem marad kint, akkor Csiri esetleg repatriál. 309