Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

hallgatott. Valóiban körülményes volt megmagyarázni, hogy miért akarok náluk maradni. De elkerülhetetlennek látszott. — Anyám kidobott Gyuri miatt. Klári csípős lett: — Neked ilyen okos anyád van? Nem is gondoltam vol­na. Inkább vigyázott volna rád, hogy ne kerülj ilyen hely­zetbe ! — Éppen az ment az idegeimre, hogy túlságosan vigyá­zott. Az egész osztály röhögött rajtam, úgy megnyirbálta a személyes szabadságomat. A legoltáriibb buliból ki kellett lépnem, ha nyolcat ütött az óra. Esti mozielőadásra sem mehettem egyedül. — Akkor meg ... — Gyuri olyan rendes fiúnak látszott, nem volt ráme­nős. Eleinte csak sétálgattunk, tessék elhinni. Igazán nem gondoltunk semmire, de egyszer elkapott a zápor éppen itt a ház előtt. Gyuri azt mondta, ugorjunk fel, várjuk meg bent a végét. Én nem tudtam, hogy senki sincs idehaza. — A végén kiderül, hogy én vagyok az oka mindennek, mert nem őrzöm cerberusként a lakásomat. — Ugyan, ne csinálj ebből ügyet! Nem ő volt az egyet­len nőcske, aki megfordult itt — jegyezte meg Klári. A néni nyelt egyet. — De nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy ezzel min­den probléma megoldódott! Én senki kedvéért nem mon­dok le a nyugalmamról, senki porontyát nem fogom nap­közibe cipelni. Vegyék tudomásul! Na de még beszélgetünk mindenről, ha kicsit lecsillapodtam. Egyelőre sürgősen tűn­jetek el a szemem elől! Igyekeztünk, de Klári visszatartott, mert Őt még az is érdekelte, hogy miből szándékozunk megélni. Miként kép­zeljük el az egészet? Miből akarjuk a gyereket felnevelni, házbért fizetni? Feltéve ha lesz hol laknunk! Mert ugyebár, azt mondani sem kell, hogy Gyuri szobája csupán ideig­lenes megoldás! Nem! Ezt valóban mondani sem kellett. Viszont ilyen prózai dolgokon mi még sohasem törtük a fejünket. Is­meretségünk három hónapja alatt többet csókolóztunk, mint 228

Next

/
Thumbnails
Contents