Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

Apuka: Én azon a véleményen vagyok, hogy egyik kutya, másik eb. Csak küszködtek volna, mint ahogy én küszködtem, csak ne repült volna a sült galamb a szájukba! De hát az én feleségem mindig csak azzal törődött, amit mások csinálnak, amit mondanak. Hát most itt van! Mit háborog?! Egy az igazság, mindent megadtunk a lánynak, de nem is győztük eleget a szemére vetni! Én a magam részéről úgy vélekedem, persze, én csak a magam nevében beszélhetek, hogy egyiknek sincs igaza, mégis mind a kettőnek van egy kis igazsága ... Klári: Megjósoltam előre, hogy nem maradnak együtt húsz évig. Ezek a mai gyerökek egy esztendő alatt ötöt élnek. Egyébként mulattatott a helyzet. Mintha engem is meglegyintett volna a nagyanyaság szellője. Olyan jópofák voltak, és olyan ostobák. Na persze, később megjött az eszük, de nem tett jót nekik az agymunka. Amíg osupán az ösztöneikre hallgattak, megvoltak, de azután ellátták őket mindenféle tanáccsal, és ebbe belezavarodtak. Talán ha az esküvő után elköltöznek egy lakatlan szigetre vagy egy magas hegy tetejére, és csupán egymásra vannak utalva.... Mi a magunk részéről megtettünk mindent, a fiatalokat a botrány után magunkhoz vettük. Azt reméltük,, ezzel megoldódnak a problémák.... Nina (az utolsó szó jogán): Nem oldódtak meg! Volt lakásunk, mégsem volt lakásunk. Szabadon'közlekedhettünk, de a szobába nem vihettem be a bútoraimat. Tekintettel kellett lennünk Lili érzékenységére, nehogy azt higgye —=isten őrizz! —, ki akarjuk túrni az otthonából... Gyurika (Vérszegény, szép arcú gyerek. Nyolcéves.) — Szereted a szüléidét, Gyurika? — Nem nagyon! Mindig veszekednek! — Mit szeretsz legjobban a világon? — A szabadságot! — Hogy azt tehesd, amit akarsz? — Igen ... — És tanulni szeretsz? Gyurika vállat von. 221