Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

eredménytelennek bizonyult, bekapcsoltam a táskarádiómat, és hagytam, hogy Callas túltrillázza a rágcsálólkat. Ablakot nem mertem nyitni, hogy be ne másszon valaki a szobába, inkább tűrtem a dohszagot. Mari nagyi csikós párnáira emlékeztetett. A díványon kívül, amelyen aludtam, volt még a helyiségben egy viaszosvászonnal letakart asztal. íróasztal, személy- és csecsemőmérleg, két szék, állófogas, rozsdamarta vasmosdó, rajta lavór, kancsó vederrel és egy vaskályha, csövek nélkül. De nem volt világítás és nem volt roletta, így hát „kelv letésről" avagy „elfüggönyözésről" nem lehetett szó. Mindezeket a hiányokat nincs értelme kiküszöbölni, hiszen úgyis csak aludni járok oda, vigasztaltak, „amíg a helyzet megoldódik". A helyzet azonban nem és nem akart megoldódni, mivel úgy összevissza kuszálódott az évek folyamán, hogy szinte lehetetlennek tűnt kibogozni. A fejlődést ugyanis Kondorfalván nemcsak Urbánek szelleme akadályozta, hanem a körülmények is útját állták. Ügy hangzik, mint egy mese, úgy is kezdődött. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gróf! A grófnak meg egy Urbánek nevezetű ispánja, annak három legény fia. A grófnak csupán egyetlenegy gyönyörű szép leánya, de az is elég volt neki, mert annyi gondot okozott, hogy három grófkisasszony sem többet. Azaz mégis... hiszen ha három lány szökik meg három ispánfiúval, abból mégiscsak háromszor annyi adódik. Ez ugye világos? Egy szökés is elég volt a harmincas évek közepén, a gróf majdnem belehalt a blamázsba. De túlélte. Az ispán halt bele később idült szívbajába. A grófot az itthon maradt két ispánfiú a negyvenes évek közepén, élve a frissen szerzett hatalommal, kiszekírozta kastélyából, minden ingó és ingatlan vagyonából. Nagyon tisztességes körülmények között történt, így mesélik. Nem volt sok szekatúra, csupán szolid figyelmeztetés, hogy mi129