Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

apák, apák, anyák különböző bolygókon töltötték volna ifjúságukat. Gizi nagymama — édesanyám anyja — például ezt mondta, amikor másfél méter anyagból készült aranybrokát kisestélyimben meglátott: Ez rujha? Ez zsák! Annak is parányi. Fent semmi, lent semmi, közepén mintha semmi sem lenne. Bezzeg az én időmben ... Nagyi rendszerint illusztrálja is elbeszéléseit, és ilyenkor roppant hasonlít a vitrinjében porosodó Alt-Wien figurára. Meg kell őt zabálni, de egyáltalán nem lehet komolyan venni, megjegyzéseimet úgyis csak kézlegyintéssel hessegeti el magától, lehet, hogy meg sem hallja, mert süket, mint egy ágyú. Szóval Gizi nagymama nagyothall, bizonyára azért távolodott el a mától, és azért él állandóan a múltban. A déd apus belső cseléd volt a hercegi palotában, és hűséges szolgálata jutalmául megajándékozták őt a főúri ruhatár kimustrált darabjaival. A dédapus beosztását nagyi elbeszéléseiben éppen olyan tisztelet övezi, mint Mari nagyi elbeszéléseiben a krumplilevesét. (Mari nagymamát, Anna mama anyját nevezem így. Anna mama apám második felesége.) — Ha j aj! Bezzeg az én időmben jó volt, ha krumplileves került az asztalunkra. Hús csakis nagy ünnepeken, akkor se mindig. Mezítláb szaladtam bizony télvíz idején az iskolába, mivelhogy ott jó meleg volt. Aztán, ha jött a tavasz, uzsgyi, a falu libáival ki a mezőre. Amíg csak le nem hullt a hó. Gonosz idők voltak ám azok... Zsófi nagymama (apám édesanyja) fiatalságát családunkban nem illik emlegetni, arról hallgatni ajánlatos, mintha neki soha nem lett volna ifjúsága. Pedig volt, de csak olyankor példálózik róla, amikor kettesben vagyunk. — Tudtok is ti valamit az életről! — mondogatja Zsófi nagymama. — Hoppáréztok gondtalanul, nem tudjátok megbecsülni a kiváltságaitokat. (Ez apukám fogalmazásában körülbelül azt jelenti, hogy mi, mai fiatalok, könnyelmű és felelőtlen népség vagyunk, 10