Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

A keskenyebb út

mos a szentenciát, hogy despota vagyok, mikor elvitettem elvonókúrára. — Örömmel látta, hogy Cibak lépre ment. — És amikor nem engedted a Vöröskereszt előadását megtartani, mert... — Na jó, jó — vágott dörmögve Cibak szavába a titkár'— —, elhamarkodtam. De hát mindenki hibázhat, csak épp a Varga nem? Nem vagyok én római pápa. — No, csak mert erről esett szó. Ne kívánd, hogy mindenki mindig egy véleményen legyen veled. Vagy te szépnök tartanád, ha egyágú iák nőnének? Tudod, mi az egyágú la? Bot. Amit aztán suhogtatni is lehet. — Az elődöm gyenge kezű ember volt. Nála mindenkinek igaza lehetett. Azért kellett mennie. Én meg nem akarok senkit bántani, csak azt akarom, hogy rend legyen. — Ne felejtsd el, hogy a nagy rendben egy kis rendetlenség jólesően felüdít. — Téged meg az üdít fel, megfigyeltem, ha ellenkezel velem. — Ne tagadd, János, ez téged is felüdít. Ritkán van benne részed. így beszélgettek, poharazgattak, majdnem míg a rendelés kezdődött. Aztán is, ha összejöttek, csaknem minden esetben civódtak, ugratták egymást, de erős és őszinte vonzalom kapcsolta őket össze. Az egymás tiszta szándékáról meggy őződött emberek vonzalma. De vonzalom kapcsolta a doktort az öreg Szemere Gyula bácsihoz is, aki derűs bölcsességgel viselte el, hogy unokájával az 'öreg kúria volt cselédtraktusában lakott. Varga és Szemere nemigen szívelték egymást, csak éppen tudomást vettek egymásról. De el-elejtett egy-két szót Varga előtt Szemeréről, és fordítva is. Csodálatosképpen egyformán reagáltak. Egyikük sem cáfolta meg, nem mondtak volna egy becsmérlő szót sem egymásról, de mindjárt begombolkoztak, és inkább másról kezdtek beszélni. A doktor meg volt győződve róla, hogy ha egyiküket sem teszi elfogulttá bizonyos előítélet, amelyet nem tudnak levetkőzni, nagyon jól megérthették volna egymást. Gyula bácsiban persze élt egy bizonyos fokú sértődöttség, amelyen különben túltette magát, 422