Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

A keskenyebb út

fél óra. Herskó Ida, Szemere Gyula bácsi unokája, aki most, ha megmarad a régi rend, földbirtokos kisasszony volna, szép, hozzáigazodó lépéseikkel ment a Kondás-Baki fiú mellett. Többször látta már őket együtt, gyanította, diákszerelem szövődött a fiatalok között. Szerette Idát, aki mindig beült öregapjához, ha megtudta, hogy Cibakék ott vannak. Látta, hogy a kislány élvezi Dénes és az öreg Szemere beszélgetését, akár történelemről, akár politikáról, szociológiai, néprajzi dolgokról folyt szó, akár vadásztörténetek kerültek sorra, akár Dini beszélt körorvosi problémáiról. Idát érdekelte minden, és néha nagyon tisztelettudóan, illedelmesen hozzá is szólt a dolgokhoz. Kérdezett vagy véleményt mondott, és ezek alapján Dinivel együtt megállapították, hogy rendkívül értelmes kisilány. Hosszú lábú, finom alkatú, ikarcsú gyermek volt, magasan ülő szemöldökei alatt nagy, világosbarna, nyílt tekintetű szemekkel, komolyka, lépten-nyomon elmosolyodó arcocskával. Dús, világosbarna haja madonnásan hullott vállára a legújabb teenagerdivat szerint. A szoknyája is jó combközépig felcsúszott, mégis inkább hasonlított egy preraffaelista festményre, mint egy frivol kis bakfisra. Tudta, hogy Gyula bácsi imádja Idát, és a kislány is ragaszkodik nagyapjához, aki művelt volt, kiegyensúlyozott, derűsen bölcs, és anyagiak híján ezekkel a szellemi-lelki kincsekkel iparkodott gazdagítani egyetlen unokáját. Egymásra volt utalva ez az élete alkonyán és hajnalán álló két ember, mert Herskó mérnök úr egy alkalommal Franciaországban feledkezett, mikor Ida még csak hároméves volt. Az anyja pedig azóta folyton betegeskedik, és az év java részét budapesti nagynánjeinél tölti, ott kezelteti valódi vagy képzelt különféle nyavalyáit. Ida nem nagyon érdekli, ő sem a kislányt. Idegenek egymásnak. Érdekes, gondolta, a gyűlölet időszakában egyedül talán Gyula bácsit és ezt a kislányt nem gyűlöltem. Pedig az ,,ezer évért" — micsoda ostobaság! — mégis inkább Gyula bácsit és a fajtáját lehetett volna elmarasztalni, ha már egyszer következetesek akarunk lenni... De űgy látszik, ha nem is tudatosítottam, viszont nagyon jól éreztem, hogy nem Gyula bácsiék, hanem a falu, a falusiak tartják Dénest fogva. 24* 371