Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

A keskenyebb út

kezett, hogy követni tudja Dénest abban a szárnyalásban, ahová a nyirettyű nyomán felszálló dallamok röpítették. Micsoda feneketlen bánat és szilaj kedv csillant meg a sze­mekben. A Művelődési Otthon vagy egy-egy magánlakás ilyenkor mintha összeesküvők gyülekezetének színhelye lett volna, s titkos szertartásukat nézné végig. A párttit­kár csillogó homloka, a tanítóság, az elnök, az olcsó illatsze­reket használó asszonyok mosolya, mind ugyanazt a je­gyet viselte magán. Vajon én is hasonló vagyok már hozzá­juk? — tette fel magának a kérdést nemegyszer. Vágyott rá, hogy ebbe a klánba tartozzék, azonosulni akart Dinivel és az „övéivel". Ez volt az ő romantikus korszaka. Aztán elmúlt ez Is, és a türelmetlenség, hogy Dénes végre meg­mutassa ország-világ előtt, helyesebben a pozsonyiak előtt, hogy kicsoda, mire képes, mennyit ér, lassan elfordította a látószögét. Nem találta olyan izgalmasan érdekesnek a né­hanapján adódó falusi mulatozásokat, ormótlanoknak talál­ta a bókokat, idétleneknek a nőket, s parlaginak az egész estét. Nem talált embert, akivel „értelmes" szót lehetett vol­na váltani, lassan lenézte, megvetette, végül meggyűlölte azokat, akik a falut képviselték. Feltámadtak benne régen elejtett s elfeledtnek vélt szavak „ezeréves" elnyomásról, szavak, amelyekben ellenségesség feszült, amelyek olyan alkalmasak hangulatteremtésre, a még kritikátlan fiatal lélek elfogulttá tételére. Ezek a mérges és látszólag csírát­lanná száradt magvak most egyszerre megeredtek, levelet hajtottak, s ijesztően elburjánoztak. A rádióban nem szó­lalt meg többé magyar állomás, a tévén Pestet nem kap­csolta többé, s idegesen menekült, ha a szomszédból a cárnő hangoskodása áthallatszott, vagy a gyerekek ricsajoz­tak. Rettenetes lehettem ebben a totális elvakultságban, gon­dolta mély szégyenkezéssel, és arra gondolt, milyen em­berfeletti türelemmel viselte Dénes mindezt. Néha dühro­hamot kapott, hogy nem sikerült kiprovokálni egy kiadós, heves szóváltást, amikor úgy istenigazában vérig sérteget­hették volna egymást nemzeti érzéseikben. De még a legdü­hödtebb veszekedéseik idején sem sikerült elérnie, hogy 24 Az idegon 369

Next

/
Thumbnails
Contents