Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út
A keskenyebb út
— Már hogyne tudnék, ha éppen szükség van rá. Szívesen. Hozom is mindjárt. Talán madártejet akar csinálni? — kérdezte indulóban. — Madártejet? Nem is tudom, de valami édességet, krémet, pudingot, süteményt, még ;nem döntöttem, de fog kelleni a tej. — Vendégek jönnek? — kíváncsiskodott tovább la szomszédasszony. — Nem... Nem várunk senkit. Csak ... — Eh, gondolta Luci, nincs ebben mit titkolni, s legalább megfelelő indoklást kap a második literre. — Házassági évfordulónk van. — Vagy úgy — bólintott Csurgainé széles mosollyal. — És hányadik? — Bizony már a hetedik, Borcsa néne. Magam sem akarom hinni. — Hetedik? Tudja, lelkem, mit mondanak erre mifelénk? Hogy az együtt töltött hét, tél, hét nyár dlönti el, egymáshoz törődnek-e a házasok, vagy sem. De hát ez maguknál nem is lehet kérdés. Olyan derék jő embert meg szép embert, mint a doktor űr, csak szeretni, becsülni lehet... No, hozom is mindjárt, ürítse ki akkor a kannát. Sietek, mert mindjárt kell vinnem a Béluskát az óvodába. Az öregasszony szaporán elkocogott. Derék jó ember, szép ember, csak szeretni, becsülni lehet. 'Keserű volt a szája íze. Ezek mind így szeretik a férjét. Persze, hiszen bármikor előráncigálhatják. Dénes a jó, a szép. Csak szeretni lehet. Hiszen ha ez ilyen egyszerű volna! Hét évvel ezelőtt azt hitte, hogy ilyen egyszerű. A nők ösztönével azonnal megérezte, hogy Dénes jó fiú. És megérezte, hogy erős. Rendkívül vonzó volt számára, hogy ennek a szép, hatalmas mackónak karikát fűzzön az orrába, és a saját útjain vezesse. Büszkélkedni akart vele. Azt sem bánta volna, ha Dénes nehezebben hódol meg, ha be kellett volna törni. Föltette a tejet forrni. A konyhaasztal sarkán észrevett egy cédulát. A receptblokkból kitépett lap volt. „Az űj betegeket küldd sürgős esetben Krupechez, 3-ig a gyárban rendel. Az injekciókat intézd el, a Boka fiút kö294