Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

magamban sem mondhattam neki ellent. Józsi kedves és rokonszenves. De azonkívül még más is. Bele is pusztul­hattam volna ebbe a másba, de az ember aránylag nem pusztul bele olyan könnyen. Most meg már egyáltalán nem pusztulok bele. Felix ott ült mellettem, Szikorával beszél­getett inkább, Anikó pedig engem csaknem állandóan le­kötött. 'Nem volt semmi összebújás, kezek véletlen érintke­zése, sem lopott pillantások. Ültünk egymás mellett, mint véletlen útitársak a vonaton, de attól, hogy Felix ült mel­lettem, mégis szép volt minden. Az autóbuszt jóval megelőztük, aztán Szikora egyszer csak lefékezett. — Besztercén megiszunk egy feketét, aztán átadom a vo­lánt. ! Néhány évvel ezelőtt, Szliácsra menet, már átfutottam a városon. A kocsi egy téren állt meg, az újságokból, képes­lapokból, filmhíradókból ráismertem, hogy ez a híres Besz­tercebánya híres főtere. Aztán benn ültünk egy cukrász­dában, Anikóval fagylaltot ettünk, Szikora feketézett, Fe­lix pedig narancslevet ivott. Néztem poharában a szalma­szálat, az úszó jégkockát, és azt kívántam, hogy 'ha fi­zetésre kerül sor, ne akarja kifizetni az én fagylaltomat is. «Mikor jött a fizető, Felix észrevehette, milyen nyugtala­nul gyűrögetem, kapcsolgatom ki-be a pénztárcámat, és 'ké­szülődöm a számla kiegyenlítésére, mert alig észrevehetően elmosolyodott, és csak a narancslevet mondta be. Boldog voltam, hogy megértett, de talán magától is így találta helyesnek. Az út hátralevő részén a két férfi ült elöl, s Felix ve­zetett. A táj szépsége Anikót is lekötötte, nem csipogott annyit. Ez lesz hát a kocsijuk, gondoltam. Ez a kocsi, amely engem vitt ki a halászcsárdába kétszer. És ki tudja, hány­szor találkozom majd vele, amikor már csak Szikoráékat viszi... De hát egy kocsitól ez nem árulás, és Felixtől is természetes, hogy túlad rajta, csak az én asszonyi érzé­kenységem túloz. Még egy ízben megálltunk, már közel a célhoz, egy gyönyörű szép helyen. Rátelepedtünk a 'kockás kocsipok­277

Next

/
Thumbnails
Contents