Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

jóval, mert jegyrendszer ide, jegyrendszer oda, pénzért imliiiden kapható volt. Legalábbis falun. Mi pedig mostanában meglehetősen jól kerestünk. Kettesben töltöttük hát a karácsony estet, de azzal vigasztalódtunk, hogy szegény apu, ha megsebesült is,, imár a gyógyulás útján van, s mégiscsak itt van a közelben, aránylag biztonságban. Karácsony másodnapján a konyhában mosogattuk a déli edényt, amikor meghallottam, hogy nyílik a kertajtó, és valaki lépdel a sáros udvaron. A konyhálépcső előtti s ár törlőn tisztogatja ilábát, majd bekopog. Egy vadidegen ember állt az ajtóban. Nem vOlt valami jól öltözve, de koldus sem lehet, ezt mindjárt láttam. Néztünk rá anyuval, s vártuk, hogy imivei rukkol ki. Levette a sapkáját, s mosolyogva lépett iközelebb. — Szinne úrtól hozok üdvözletet. Anyám azonnal hellyel kínálta ott a konyhában, tányért tett az asztalra, s bizony az idegen nem nagyon ikínáltatta magát. Anyunak ezer kérdése volt, de legnagyobb csodálkozásunkra nemigen kapott kielégítő feleleteket. — Hát nem vOlt az uramnaik bajtársa kint a flronton? Az idegen bevallotta, hogy csak nemrégen ismerkedtek meg, de annyit tud, hogy apu jól van, hiszen tegnap beszélt vele. Anyut kezdte idegesíteni, bogy a férfi fos sem mutatkozott. Kicsoda is tulajdonképpen? Nem állhatta tovább, egyenesen megkérdezte, s látszott rajta, hogy szélhámossággal gyanúsítja a jövevényt. Szégyelltem magaim anyu imiatt az idegen előtt, mert olyan bizalomkeltő volt, hanem az engem is meglepett, hogy felelet helyett bellöő zsebéből egy kis cédulát húzott ki. — Előbb kellett volna már átadnom. Anyu elolvasta a soroikat. Háromszor is végigfutott a levélen, olyan arckifejezéssel, mintha valami érthetetlen volna benne, aztán letette az ablakpárkányra. — Igen — mondta határozatlanul,, és kutató pillantással nézett a férfira. — Igen, jő — mondta még egyszer, mintegy felocsúdva, és indult befelé. Kíváncsian pillantottam bele az otthagyott levélbe. 23