Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Mikor megy el? — «kérdeztem önkéntelenül. — A jövő hónap elején egy Pardubice melletti vegyipari kombinátba utazom, július Végéin jövöík vissza, és augusztus Iközepe fe'lé befejezem itt a mimikát. „Felelni fogok rá, mielőtt elmegyek." Gyorsan számolni kezdtem. A jövő hónap elejéig nem. egész két hét van hátra. Egy hónapig lesz távol, aztán, ha visszajön, megint két hét. S utána micsoda sivárság ... Riasztó volt a gondolat. — Felix — kezdtem rövid szünet után —, ha kedve van még kiiülni a halászcsárda udvarára ... — Fél inégykor mindennap szabad vagyok. Csak magától függ, hogy mikor megyünk. — Ma — feleltem. .Az órájára (nézett. Most is látom az óra számlapját, öt perccel múlt tizenegy. Felkeltem a székről, és az ajtó felé indultam, aztán visszafordulva magyarázkodtam, holott már semmi szükség nem volt rá. — Erkölcstelennek tartom, hogy munkaidő alatt sírjam el a gondjaimat, még akkor is — tettem hozzá —, ha |jó ürügyként az angolban való tökéletesedésem egyúttal a vállalat érdekeit szolgálja. Rámosolyogtam, és ő visszamosolygott. — A kocsi Ikint parkol — mondta —, fél négy után ott találkozunk. Lehetségesnek tartottam, hogy meglát majd néhány ismerős, amikor beszállók, de nem nyugtalankodtam miatta. Egyszerűen nyoma veszett bennem annak az érzésnek, hogy valami nem illő, tilos vagy éppenséggel bűnös dolgot cselekszem. Amint visszaértem munlkahelyemre, azonnal felhívtam Józsit. — Józsikám, ima később megyek haza, valami dolgom van. — Halaszthatatlan? — Igen, de ne aggódj, nem hárul rád semmi külön feladat, csak hazamenet végy négy halászlékonzervet, láttam, hogy van az üzletben. Csa'k tizenkét korona, és ha hazamegyek, elkészítem. 220