Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

mint amikor hozzánk jöttél" — jegyezte meg egyszer Nellike. „A frizura teszi" — állapította meg Klári, s utána belemerült a imurikájába. Ezeket a megjegyzéseket apró diadalként (könyveltem el. Külsőm megváltozását Józsi ne vette volna észre? Rá azonban az első nagylelkűségi rohamok után — ezt a vonást régóta ismertem —, amikor a világoskék kosztümruha láttáin dicsérte 'választásomat, és megjegyezte, hogy „ebben már el is lehet menni valahová", sok elismerő szót nem ejtett többi apró szerzeményemről. Mikor aztán egyszer bevásárlás után megpillantotta az asztalon az új fehérneműt, ideges lett. — Nagyon helyes, Gigi, hogy többet adsz magadra, de félek, hogy átesel a ló másik oldalára. Ezek a holmik nem Olyan olcsók. Maradt még egyáltalán valami a pénzedből? Tudod, hogy a gyerekeknek télikabátot akarunk venni? , — Persze, persze — tettettem egy kis meghökkenést. — Szükséges nekik az új télikabát... — és jó kiszámítottsággal hozzátettem: — De tudod, Józsikám, hogy nekem is elkelne már? Még mindig anyu holmiját nyúzom. — Akkor a pénzt arra kellett volna tartalékolnod, Gigi. Te tudod, mi szükséges jobban. De azért tudsz te kuporgatni is, nemcsak költekezni. Jövőre esetleg összegyűlik annyi... És, nem mondom, már régen hordod azt a kabátot, de valami ügyes kis alakítással, hiszen a nők ebben oly nagyok... az ember mindig azt hiszi, hogy újban látja őket, és kiderül, hogy mindig ugyanaz, csak másként feltálalva. Nevetett, hogy vele nevessek: igaz is, egyszerű a megoldás. De távolról sem győzött meg, és nem nevettem vele. A visszhang nélküli imiosoly hamar leszáradt szép szájáról, csak annyit tett még hozzá: — Az olyan finom anyag, hogy újat sem kapnál különbet. Értek valamit hozzá. Sok mindent tudtam volna felelni neki, de ennél komolyabb és fájdalmasabb kérdéseket is aránylag kevés szóval és csendben oldottunk meg. Nem szoktam hozzá, hogy érvényt szerezzek akaratomnak, igazamnak vagy vélt igazam14* 211