Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

nánál, és annak a kis szigetnek a tavaszi zöld bokrain át látom csillogni a vizet. Ropogtattuk a ,friss pogácsát, szinte imég meleg volt, néztük a vizet, Felix rágyújtott egy cigarettára. Éreztem, bogy többször rám néz. Ez megint arra késztetett, mint a múlt napokban, hogy idegesen igazítsak magamon 'valamit, de hát most, tudtommal, minden kifogástalan volt rajtam. És akkor arra gondoltam, hogy nem rajtam néz valaimiit, hanem engem néz. Ez a lehetőség olyan valószínűtlennek tűnt fél, hogy gyorsan elhárítottam magamtól a gondolatot. Van rajtad egy új rongy, korholtam magam, és már ettől megbolondulsz, képzelődöl. Hiába igyekeztem nevetségessé tenni a föltevést, százszor visszatért a gondolat, motoszkált a fejemben, s pezsegni kezdett, mint a szénsav: hátha tetszel néki? Helenka jutott eszeimbe, platinaszőke hajával, finom ruháival, az alaíkja, a fiatalsága. Ezzél szemben nékem egy előnyöm van csupán, hogy beszélni tudok 'Felixszell. De hát ez csak hivatalos szempontból előny. — Nagyon hosszúkat hallgat, asszonyom — szakította félbe gondolataimat —, jobban ki kellene használnia az alkalmat a nyelvgyakóriásra, nem gondolja? Amíg van rá mód. Szeptemberig nagy haladást tehet. — Szeptemberig? — hitetlenkedtem. — Addigra elkészülnek? — Csak az én munkám ér véget addig. Három-négy hónap, számítottam ki gyorsan. Sajnálni fogom Reidet. — Olyan szép itt, és olyan ez a napsütés, hogy beszélni sincs kedvem. Ellustultam. Aztán miről beszéljek, nem akarom untatni. — Mondja el például, hogy mi járt a fejéiben a hosszú hallgatás alatt. Beszéljen magáról. 'Magán keresztül talán jobban megismerem az itteni embereket, ezt a földet... Minden érdekel. Még mint egész fiatal katona jártam Franciaországban, kétszer Olaszországban töltöttem a szabadságomat, egyszer Spanyolországban. Rövid időt töltöttem hivatalosan Belgiumban, és megszakításokkal másfél évet 203