Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

nagyjából húsz és harminc között imozog. Na — vetett Iki az ablakon egy pillantást —, Felix is megérkezett. Fejét lehajtva, maga elé nézve, szemöldöke között a mély ránccal, imiintffia valamin erősen gondolkodna, közeledett Reid mérnök. Még ima is, ha rágondolok, legtöbbször így látom őt, amint lehajtott fejjél 'jön fellém. Annyira jellemző volt rá ez a járás, az elgondolkodó kifejezés, halk fütyörészésre álló száj. Az ajtóban megállt egy pillanatra, felemelte a Ifejét, zsebéből kivette kezét, és üdvözlésre emelte. Én is felálltam és hozzáléptem. — Jó reggelt. Mehetünk. Megint az a csodálkozó tekintet. Mintha nem tudná, vagy elfelejtette volna, miről van szó. Zavarba hozott. Már majdnem magyarázkodni kezdtem, de megelőzött. — Kilenckor kezdődik a megbeszélés. — De hát mit csináljak én itt két órát? Addig talán visszamegyek a munkámhoz. Komikus lehetett néki a kétségbeesésem, mert komoly vonásai egyszerre mosolyban oldódtak fel. — Két óra, két óra, Azért ne menjen már el. Jöjjön csak velem. Bevezetett a szobájába, s helyet mutatott az íróasztalánál. Leültem. Az egyik fiókból egy csomó angol újságot és képeslapot vett elő, s elém rakta. — Bemelegítésnek. Minden jól fog menni. Ätenent a másik szobába a többiekhez, én pedig a lapok fölé hajoltam. Milyen kedves, gondoltam, milyen figyelmes. Megsejthette, hogy izgulok, lámpalázam van, az újságok elvonják a figyelmemet, és egy kicsit beleélem magam az angol nyelv légkörébe. Bemelegítés, mint a sportolóknál. A nyitott ajtón át láttam, amint az egyik íróasztalnak dőlve, kezét karba téve hallgatja, amit az egyik technikus magyaráz. Most nem szerellőruha volt rajta, hanem egy zöldesszürke öltöny, antilop mellénnyel. Nagyon szolidan és nagyon finoman öltözködött. Józsinak biztosan tetszene, ha látná, mert szívesen lesi el az elegancia, a kiforrott jó ízlés apró titkait. Megérezhette, hogy figyelem, vagy talán csak véletlenül nézett felém, és találkozott a tekintetünk. 186