Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Csodálkozva néztem rá. — Olyan szeretettel foglalkoztak magával, de maga valahogy ... egyszólval megnehezítette nekik ... Még kevéshé értettem, hová akar kilyukadni Farkas. Csak amikor megemlítette, hogy hányszor lemondtam a közös programot, akkor kezdtem eszmélni. Nagyon furcsálltam, hogy a lányok ilyesmit elmondanak a főnöknek. iNem is maradt meg bennem a dolog, másnap szóba hoztam. Akkor derült ki minden, mert Ancsi, az édes pofa, olyan, mint egy teli borsós zsák. Csak egy Ikicsit kell felhasítani a kérdés élével, máris ömlik ki belőle a borsó megállíthatatlanul. Persze hogy kibökte a titkot. — Nézd, Gabika, amikor tavaly ősszel úgy ránk ijesztettél, összedugtuk a fejünket, és mivel Rázga amúgy is sürgette már a hagyományos kötelezettségvállalást, azt gondoltuk, hogy a sok hülye tessék-lássék vállalás helyett téged fogunk patronálni. Ha már ilyesmikkel kínozzák az emberiséget, hát legalább legyen értelme. Farkas nagyon pártfogolta az ötletet. Naplót is vezettünk. — Aha — mondtam, és többet hirtelenében nem is tudtam szólni. De nem is volt rá szükség, hiszen Ancsi még nem fejezte be. Míg én kesernyésen mulattam, hogy milyen kitűnő anyagot szolgáltattam a sürgetett kötelezettségvállaláshoz, elmondta, hogy dicséretben is részesültek, csak az bántotta őket, hogy én sokszor akadályoztam munkájukat, mikor ők igazán úgy igyekeztek. Ekkora naivság igazán megható volt, csak nem tudtam eldönteni, ki a naivabb, ők-e vagy én... Ancsi talán még a naplót is megmutatta volna, ha nagyon kérem, de nem voltam kíváncsi rá. — Gyerekek — mondtam ünnepélyesen, és dicséretemre szolgáljon, olyan finom iróniával, hogy meg sem értették — hát ez igazán szép volt tőletek. Akkor mindenféle szóbeszéd járta, aminek a fele sem volt igaz, de való, hogy nagyon el voltaim kenődve. Fogalmam sem volt, milyen nemes szándék vezet titeket. Azt gondoltam, hogy csak úgy ötletszerűen keresitek a társaságomat, és osztjátok meg velem a szórakozást, egyszerűen mert nelktek is jólesik. Há172