Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Meig akartaim 'kérdezni anyutól, hogy ki az, de aztán imást gondoltam, jobbnak láttam, ha nem érdeklődőim. A hat példány egyikét a blúzomba csúsztattam, és kisomfordáltam a sötétkamrából. A délutáni vonattal készültem vissza az internátusba, hogy másnap reggel már iskolába mehessek. Anyám, szokása szerint, mielőtt ústnak indított, összecsomagolt egy kis elemózsiáit, hogy a tízóraimat, uzsonnámat feljavítsam. Éppen almát bugyolált gondosan külön-külön papirosba, imiikor a műterem ajtajának csengője jelezte, hogy valaki jött. Kifutottam, és az hittem, eláll a lélegzetem. A vadászkalapos fiatalember állt az ajtó előtt. — Jó napot. A képekért jöttem. — Tessék egy pillanatig várni, azonnal szólok... — nyögtem ki, és visszaszaladtam anyámhoz. — Képekért jöttek. Anyám mindent hagyott, és kisietett. Hallottam a beszélgetésüket. „Mára ígérték a 'képeket, megvannak?" „Hogyne, hogyne, hozam is azonnal." Szívdobogva figyeltem, amint anyu ;a kész képek közt matat. [Hosszasan, sokáig ikeresgélt, dörmögött is közben valamit, aztán kiment. „Tessék, itt van, de csak öt. Nem tudom elképzelni, hova tűnhetett el a hatodik. Biztos vagyok benne, hogy tegnap még mind a hat megvolt. Igazán sajnálom, még ma pótolni fogom, holnap eljöhetnek érte." A fiatalember hangján kedvetlenség érzett. „Bosszantó, mert a majorból nem ugrálhatok be, amikor nekem tetszik. De hát, ha nincs másképp ..." Mormogott valamit, talán köszönésf élét, és elment. Anyu sopánkodva jött vissza. — Sohasem fordult elő nálunk rendetlenség, és most, hogy apád elment, már Itt az első (kellemetlenség. Arra gondoltam, talán te verted le, amiikor ott nézegettél, de a földön sem találtam, isten a megmondhatója, hová tűnt. Az ördögnek tartoztam ezzel a munkával, Imikor más dolgom is van épp elég. A kép égetett a blúzom alatt, és volt egy pillanat, amikor elhatároztam, hogy visszacsempészem, de aztán arra gondoltam, hogy anyu gyanút fogna, honnan kerülhetett elő egy14