Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

dok rá gondolni, csak Józsi őszinteségének tulajdonítható, annak, hogy láttam, ő is szenved az igazmondás súlya alatt. Ez annyira rokonszenves volt nála, annyira magasra értékelhető, hogy hatása alól inem tudtam magam' kivonni. Rettenetes este volt, mégis hajlandó lettem volna meg nem történtnek tekinteni, ha Józsi he nem vallja azt is, hogy számára nem zárul le a dolog azzal, hogy megígéri, szakít Icával, s ezt meg lis tartja. Sajnos bármit csinál is, ezt az évet nem tudja csak úgy kitörölni az életéből. Egyszer sem mondta, hogy szereti Icát, ezt a szót kerülte, de én olyan világosan hallottam, mintha csak a fülembe trombitálta volna. Kínlódtunk mind a ketten, de ha már egyszer benne voltunk, végére akartam járni, már amennyire ilyesmi lehetséges. — Józsi — kérleltem —, mondd, mi fűz hozzám ;még téged, mi tart itt, egyedül csak az adott helyzet? — Nem — tiltakozott rögtön —, ilyet nem iszabad hinned, Gigi, iés akármilyen furcsáinak találod is, ha mondom: szeretlek, Gigi, igazán szeretlek, az életemet nem tudnám nélküled elképzelni... Lecsuktam a szemem, arcomat tenyerembe temettem, és ezek után nagyon bátortalanul, nagyon halkan, de mégis meg mertem kockáztatni a kérdést: — Hát őt? Űt is (szereted? Viálasz nem jött, lassan felnéztem, Józsi szeme olyan volt, mint a szűkölő kutyáé. Eleget tudtam. — Én akkor, Józsi, én akkor... — Hozzám lépett, átölelt, mozdulata csupa szánalom, bocsánatkérés, gyengédség volt. — Én akkor semmit sem tehetek. Váljunk el, ha úgy akarod. Mégis tudnod kell, kit szeretsz jobban, kihez akarsz inkább tartozni. — Ez nem vitás, >Gigi, hozzátok tartozom, de nem lehet annyira leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy ez mlindent megold. Nem akarom, hogy szenvedj. Ezt szerettem) volna elkerülni. Kérlek, adj nekem egy kis időt, inézd, egy év után vele sem lehet csak úgy ... nem az utcán szedtem !fel„ és ... — Hát nem mindegy — kellett mosolyognom kínomban —, hogy az utcán vagy egy kiránduláson? lEnnyire csak még138