Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Na, mi van veletek, miért nem jöttök? Róbert már rég itthon van ... Hasonló hangnemben válaszoltam. — Majd megbeszéljük Józsival, és választunk egy alkalmas napot. Ennyiben is maradtunk. Karácsonykor, szilveszterkor még átcsengettünk. Boldog ünnepeket kívátunk egymásnak. — Miért nem mutatkoztok, vártunk. — Ö, mostanában annyi volt a dolgom. — Megértem, most, ünnepek előtt. Magam is így vagyok. Szorosabb kapcsolatunk ezzel körülbelül be is fejeződött. Nem egészen így Icával. Ő nem várt meghívásra, és nem is hívott meg, régi bizalmas barátnő módjára csak úgy ötletszerűen megjelent néha nálunk. Az én időm meglehetősen be volt osztva, nem könnyen találtam üres órákat, hogy vele üldögéljek. Ezt később meg is mondtam neki, de nem zavartatta magát. — Az csak természetes, Gigi, hogy csinálod a dolgodat, mintha itt se volnék. Közben beszélgethetünk, elszórakozom a gyerekekkel, no meg Józsi is itt van. így már, hogy nem kellett annyira tekintettel lennem rá mint vendégre, könnyebb volt. Csak érthetetlen volt előttem ez a ragaszkodás, mert a magam részéről igazán sosem tudtam felmelegedni iránta, és az ő részéről sem tapasztaltam az őszinte, bontakozó barátság csalhatatlan jeleit. Annyi fölösleges ideje van -ennek a nőnek, hogy közömbös emberek társaságában csapja agyon? Vagy nyomasztólag hat rá szegény süket apjának a társasága? Józsitól is megkérdeztem: — Mondd, mit eszik rajtunk ez az Ica? — Nem tudom — vonta meg vállát Józsi —, különösen, hogy te még elég barátságtalan is vagy hozzá. De legalább függetlenítetted magad, aztán nekem kell a figyelmes házigazdát játszanom. A fiúkkal se találkoztam már vagy három hete, mert mindig akkor állított be, amikor menni akartam. örültem, hogy Józsi sincs elragadtatva Ica látogatásaitól, 107