Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)
olyan nagyságban biztosítsák, mely nagyság 1938-ig tulajdonképpen mindig vitás volt. Ha Csehszlovákiában megszűnne a magyarok elleni tervszerű izgatás, ha szlovák részről lemondanának a Duna vonaláig való etnikai terjeszkedés erőszakos elvéről, a magyarkérdés tüstént elintézhető lenne, hiszen ennek koránt sincsenek olyan akadályai, mint a csehszlovákiai németeknél, csakhogy ma fasiszta címen préda a magyar vagyon és a magyar élet, és az elvek jogán itt nagyméretű erőszakos belső hadjárat indult meg a századok óta nyugodt etnikai határokért. Nem lakosságcseréről van itt szó, hanem határkérdésről. A csehszlovák politika bizonytalan érzéssel tekint a déli határok felé, ha ezt kifelé leplezi is. Ha a magyarok áttolása Magyarországba, mint ahogy eddig nem sikerült, most villámgyors intézkedéseket igen nagyarányú belső telepítést akarnak megvalósítani. 7 Az első ilyen vonatkozású kísérlet akkor történt, amikor 12 000 magyart vittek színmagyar területről Cseh- és Morvaországba. A másodikat most készítik elő Felső-Csallóközben. Valószínű, hogy a pozsonyi magyarok most folyó összeírása is ilyen előkészület. Jelentős csehszlovák politikusok mondották bizalmasan, hogy a béketárgyalásokig a csehszlovák-magyar határsávnak szlovák jellegűnek kell lennie. Ezért a legfontosabb az volna, ha a magyar kormány a csehszlovák kormánnyal valamilyen modus vivendiben tudna megegyezni ránk nézve. 8 Moratóriumot kellene kérni a csehszlovák kormánytól a magyarkérdés elintézésére a békeszerződések megkötéséig. Magyarország ezzel szemben felajánlaná a magyar sajtóban és rádióban a csehszlovákiai magyarkérdés támadó élének tompítását. Lehet, hogy a moratóriumra a józan csehszlovák körök hajlani fognak. Nekünk létkérdésünk ez, hiszen a munkásság és parasztság még bírja az ittlétet, de az értelmiség és a középosztály teljesen tönkremegy ebben. Egyik legsúlyosabb létgondunk, amit egy ilyen modus vivendi feltétlenül pozitíven intézhetne el, nyugdíjasaink illetményeinek folyósítása és az alsó fokú iskolák megnyitása, legalább a színmagyar területeken. Az öregebb nemzedék teljes anyagi, fiatalságunk pedig erkölcsi csőd előtt áll. Legminimálisabb követelményeinket így foglalhatnék össze: A terrort és az üldözést ne általánosítsák a nagy magyar tömegek viszonylatában. Ne nyugtalanítsák és ne őröljék fel az antifasiszta és nem fasiszta magyar tömegeket, hiszen ezek az amúgy is zilált szlovákiai állapotok között az államot és a demokráciát erősítik a lappangó szlovák fasizmus ellen. Kérjük a magyarság belső telepítésének azonnali megszüntetését és az áttelepítettek hazabocsátását. Kérjük a nem fasiszta és az antifasiszta magyarság teljes jogvédelmét a hatósági túlkapásokkal és a szabad rablással szemben. Kérjük az emberiesség örök eszményeinek nevében, mint akik ezeket az eszméket szlovákiai magyarokként sohasem tagadtuk meg, hogy még karácsony előtt engedjék ki a szlovákiai internálótáborokból az oda csupán nemzetiségük miatt elhurcolt magyarokat, főleg a Ligetfalun, a pozsonyi Patrongyárban, a Pozsony melletti Disznómezőn levő magyar internáltakra, továbbá a Szádalmáson, Párkányban, Léván, Losoncon, Komáromban internált magyarokra gondolunk. A vi98
