Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)
a magyar deportáltak, akik közben Pozsonyban lévő lakásukat, házukat kertjüket, berendezésüket, mindenüket elvesztették, mert csupán annyit vihettek magukkal, amennyit kézben és háton el bírtak vinni. A magyar lakásokat azonnal lefoglalták és kifosztották. Néhány napig úgy tűnt fel, hogy csupán a villanegyedről van szó, mert a Kassáról Pozsonyba érkező szlovák kormánynak 7 lakásra van szüksége. Nemsokára azonban kiderült, hogy tervszerű kitelepítésről van szó. Pozsony valamennyi negyede és utcája sorra került, a legszegényebb proletárnegyed is. Sőt, deportáltak olyan zsidókat is, akik 1938 előtt magyar nemzetiségűeknek vallották magukat. A magyarok deportálása Ligetfaluba május 3-ától a mai napig szünet nélkül tart. Csupán május 9-én és 11-én szünetelt, amikor Beneš dr. köztársasági elnök tartózkodott Pozsonyban. Az immár egy hónapja tartó esemény teljesen feldúlta a pozsonyi magyarságot. Három hét alatt 19 magyar követett el öngyilkosságot, nem egy esetben a lakásba belépő rendőrök szeme láttára. Sok magyar família még az első deponálási hét folyamán önként elhagyta Pozsonyt és a színmagyar lakosságú Csallóközbe költözködött ki. Ezeknek a lakását természetesen szintén lefoglalták és a berendezést elkobozták. Vannak, akik a zsidók módjára bujkálnak a városban, szlovák és cseh ismerőseiknél. S nagyon sokan önkényesen, hatósági hozzájárulással is, 24 órán belül szlovákra változtatták nemzetiségüket. Az első hetekben aggokat és betegeket is deportáltak, később ezt abbahagyták, bár az állítólagos korhatárt, a 60 évet sem tartják be egységesen a rendőrcsoportok. A deportálás ma Pozsony legszomorúbb eseménye, melyet a józan és demokratikus szlovákság is sajnálatosnak és kegyetlennek minősít, főleg módszere miatt s azért, mert generalizáló jellegű s éppen a demokratikus, sőt nyíltan és közismerten antifasiszta magatartású magyarokat sújtja, köztük értelmiségieket és munkásokat, akik éppen az ellenkezőjét érdemelnék meg. A Ligetben az internált magyarok sorsa nagyon rossz. Néhány jómódú s egy-két gazdag családot kivéve, akik jelentős összegeket vittek át magukkal, a többség, kb. 1000 család éhezik. 1945. május 24-én például a Csehszlovák Vöröskereszt, mely a deportáltak élelmezéséről gondoskodik, kétezer magyar számára 8 kg lóhúst és 20 db kétkilós kenyeret vitt át Pozsonyból Ligetfalura. Május 25-én Ligetfaluban a hatóság kidoboltatta, hogy a deportáltaknak nem szabad semmit eladniok. A magyar deportáltak szabadon mozoghattak, míg a németek (ugyanis a németeket is kitelepítették Pozsonyból, hogy a városnak tiszta szlovák jellege legyen) a Semperit-gyárban rendőri őrizet alatt élnek. A magyar deportáltak közt sok a beteg. A rendőrség eddig csak a súlyos műtétekre engedte vissza a városba a betegeket. Félő, hogy járványos betegségek törnek ki közöttük. A rendőrség meglehetősen ridegen kezeli a deportáltak ügyét, látogatásokat nem engedélyez, élelmiszereket és gyógyszereket a Vöröskereszt adagjain kívül csak kivételesen enged át. Ha pedig a hajóhíd szétesik, ami már többször előfordul, akkor a deportáltak napokon át nem kapnak semmi ennivalót. 8 44 /
