Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

kért. Nekem dec. 22-én kijelentette, hogy 100 pár cipőt ad a magyar gyermekeknek, de kiderült, egyet sem adott. Németeket segít csupán, és Orbán Gabival feketekeres­kedelmet folytat. II. 5. Szilárd Marcell dr.-nál Peéry Rezső, Nemecz Miklós és én: Gyöngyösi külügymi­niszter Prágába utazott, vele ment Sebestyén Pál is, aki a magyar állam szerződéseit szokta megkötni. Félő, hogy rólunk és nélkülünk határoznak. Ismertettük egymás értesüléseit és kicseréltük véleményeinket. Egy véleményen lévén, elhatároztuk, hogy Peéry Rezső és Szilárd dr. Prágába utaznak, és ott Somos Elemérrel együtt összeköttetésbe lépnek Gyöngyösivel és Sebestyénnel, nehogy számunkra kedvezőt­len és kivédhetetlen megegyezést kössenek a csehszlovákokkal. II. 6-án reggel '/, 8 órakor mindketten a expresszel Prágába utaznak. Álláspontunk: ne kössenek semmi egyezményt! Ha pedig teljesen elkerülhetetlen, akkor csak az önkéntes cserébe menjenek bele, azokat a magyarokat számítva bele elsőnek, akik 1945-ben már át­mentek Magyarországra. A kulturális egyesületek vagyona? Politikai jogokat, életle­hetőségeket. II. 8. Bartal Lajos (Bős). Az inform[ációs] minisztérium] egy tiszviselője, régi barátja, elmondta, hogy Csehszlovákiáról rossz hírek kerengenek a külföldön. Magyaror­száginak kilátásai vannak a revízióra. - A falusi helyzet változatlanul rossz. Riboviís Antalné (Bpest). Pesten szörnyű megélhetési viszonyok vannak. Bár­dossy a kivégzés előtt: „Uram, mentsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól." Stelczer önző egyéni politikát folytat. n. li. Nyárai-Nemecz Miklós (Pozsony) jelenti, hogy az első hírt a prágai tárgyalásokról dr. Szilárd Marcell hozta meg. A hír nem jó. Somos, Bió 7 és ő nehezen, csak pénte­ken tudtak beszélni a magyar delegációval. Az a benyomása , hogy a[z] SSSR nem volt befolyással a magyar kormányra a csehszlovák-magyar megegyezés dolgában. A magyar kormány önszántából cselekedett így. Gazdasági okokból. Böhm lesz a prágai nagykövet. Szlovák-magyar csere lesz. A szlovákok önként jönnek át, előze­tes agitáció után ide. Itt a magyarokat a[z] SNR jelöli ki, a fasisztákat (birtok sze­rint?). A magyar külpolitika gyönge. Bió szerdán jön. II. 13. Voszatkó Kamilló (Bpest) levelet hoz Vasstól, könyveket és szóbeli üzenetet. Rosz­szul vannak élelmezés dolgában, a politikai reakciót a zsidók mohó térfoglalása és 104

Next

/
Thumbnails
Contents