Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - III. " Ali győzelem-ünnepe van ma" (1541-1594) - 2. Jobbágyélet a hódoltság alatt

megállapított átalány összege), melyet a kérdéses helységek földesura fizetett az esztergomi érsekségnek „régen" — való­színűleg 1571 előtt — hatvan forint volt. Ez az összeg a bevé­teli jegyzék kibocsátásának évében százhatvan, később kétszáz forintra emelkedett. Nem föltételezem, hogy a feldúlt tájon ily látványos mértékben emelkedtek volna a terméshozamok. Hiszen e vidék — mint az említett iratban olvashatjuk — „most puszta és a török alá tartozik (...) nehéz a tized behaj­tása". Az érsekség éppen ezért azt javallja, ha lesz rá vál­lalkozó, a jövőben is bérlőnek kell kiadni a tizedkörzetet. Egy 1594-es oklevél szerint a bérlő a lévai vár s a hozzá tartozó falvak ura, Dobó Ferenc volt. Képviselője, Kálnay István várnagy, ünnepélyesen tiltakozott az ellen, hogy az esztergomi érseki tizedek kezelője a szokásos bérletet Dobótól nem fogad­ta el. Nagyobb árendát követelt. Miután Dobó ezt visszauta­sította, az érsekség a tizedkörzetet az újvári katonai erősség­hez csatolta, nagy kárára a bérlőnek. A tizedbérlet növelésé­nek oka az lehetett, hogy az esztergomi érseknek, akinek három bandériumot kellett fenntartania, a török elleni harcok­hoz egyre több pénzre volt szüksége. A neve szerint is érseki végvár, Érsekújvár építését (1571—1581 között) neki kellett pénzelnie. Mivel a kiadások egyre nagyobb összegeket emésztettek föl, úgy látszik, a tizedkörzet is egyre nagyobb árendáért volt csak bérelhető. Nemcsak természetbeniben adózott kétfelé a korban vidé­künk népe, hanem pénzben is. A török császárnak a harácsot fizették, a magyar kamarának pedig az ún. portális adót. Ka­tonai szükségletekre a nemesi rendek időről időre hadi sege­delmet szavaztak meg, amely portánként egy-három forint körül mozgott. Hont török megszállásának évében, 1552-ben a megyében 2136 portát írtak össze, 1564-ben 1433-at, 1567­ben 803-at, 1572-ben 765-öt, 1578-ban 950-et, 1582-ben 989-et, 1593-ban 994-et. A portaszámok csökkenése irtózatos pusztu­lásról, elnéptelenedésről vall! Még akkor is, ha tudjuk: a por­ták száma nem azonosítható a ténylegesen élt családfők szá­mával; arról nem is szólva, hogy az összeírások elől e zavaros időkben sokan időlegesen meg is szöktek. A portaszám csök­kenése mögött ennek ellenére mégiscsak pusztuló, gyérülő, elszegényedő népesség áll. Csak falum közvetlen környékén 80

Next

/
Thumbnails
Contents